Ugrás a tartalomra

Az óvodai és bölcsődei dolgozók azonnali beoltását követeli a DK

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat is haladéktalanul oltassa be a kormány az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákkal - mondta Ráczné Földi Judit, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombati online sajtótájékoztatóján.

Ráczné Földi Judit szerint a kormány tavasszal képtelen volt logikus és biztonságos döntéseket hozni, nyáron képtelen volt felkészülni a második hullám elleni védekezésre, és nem készültek fel a vakcinázásra sem.
    
Azt mondta: míg Nyugat-Európa országaiban pontosan követhető, átlátható ütemezést tettek közzé, és megfelelően felszerelt oltópontokkal készültek, Magyarországon "komplett oltási káosz uralkodik". "Orbánék a focistákat oltanák, a bölcsődei és óvodai dolgozók védelem nélkül állnak helyt nap mint nap a gyermekeink között" - fogalmazott.
    
Emlékeztetett: a DK korábban már követelte azt is, hogy a tanárokat és a tanítókat is az első között oltsák be, mert szerintük a kormánynak kötelessége lenne megvédeni azokat, akik a gyermekek közt dolgoznak. Ha óvodai és bölcsődei dolgozók súlyosan megbetegednek, annak komoly következményei lesznek - figyelmeztetett, felszólítva a kormányt arra, hogy vegyék előre az oltási sorban a kisgyermekek közt dolgozókat.
    
Ráczné Földi Judit megjegyezte azt is, hogy a kisgyermekek számára jelenleg nincs megfelelő védőoltás a koronavírus ellen, így az ő védelmükben is fontos lenne a rájuk vigyázók beoltása.

(Nyitóképóünkön Ráczné Földi Judit.)

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.