Ugrás a tartalomra

Donald Trump ígéretet tett a globális kihatású nemzetközi fegyveres konfliktusok lezárására

Létrehozva
New York városának kiemelt rendezvényközpontjában, a világ egyik legismertebb csarnokában, a Madison Square Gardenben tartott választási gyűlést a volt amerikai elnök vasárnap.
Kép
Donald Trump a Medical Square Gardenben választási nagygyűlésen / Fotó: MTI

A republikánus elnökjelölt 9 nappal az elnökválasztás előtt ismertette választási programját, amelynek pontjai közül kiemelte a gazdaságra vonatkozó ígéreteit, valamint az Egyesült Államok határőrizetének megerősítését - írja közleményben az MTI. 

Megismételte a borravaló és túlóra adómentességére vonatkozó elképzelését, valamint az idősek társadalombiztosítás alapján járó juttatásainak köztehermentességét. Hangsúlyozta, hogy az amerikai ipar védelmében vámokat tervez bevezetni kölcsönösségi alapon, és azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államokban gyártott járművek megvásárlására felvett hitelek törlesztése az adóból leírhatóvá válik, amennyiben elnökké választják.

A volt elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok migrációs válságának és az illegális határátlépések következményeinek felszámolása érdekében az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bűnözők kitoloncolására indít műveletet hivatalba lépése napján, valamint ismét szükségesnek mondta a halálbüntetést az amerikai állampolgárok ellen gyilkosságot elkövető illegális bevándorlók esetében.

A politikus szintén ígéretet tett a globális kihatású nemzetközi fegyveres konfliktusok lezárására, így a közel-keleti és az ukrajnai háború kezelésére. A jelenlegi, Joe Biden elnök vezette adminisztráció által lebonyolított 2021-es afganisztáni kivonulást az Egyesült Államok történetében a "legkínosabb" epizódnak mondta.

A republikánus elnökjelölt beszéde előtt több órán keresztül szólaltak fel ismert amerikai konzervatív személyiségek, köztük Mike Johnson, a képviselőház elnöke, Robert F. Kennedy korábbi demokrata párti politikus, független elnökjelölt, Elon Musk milliárdos vállalkozó, Tucker Carlson médiaszemélyiség, JD Vance alelnökjelölt, valamint Donald Trump két fia és felesége, Melania Trump - sorolja a közlemény. 

Donald Trump kampányeseményére teljesen megtelt a 20 ezres csarnok, miközben több ezer ember rekedt az utcán - tudatták. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.