Ugrás a tartalomra

Emlékkoncert Reményi tanár úrért

Létrehozva
A szervezők már tavaly szerették volna megrendezni a hangversenyt, ahol a résztvevő kórusok azoknak az intézményeknek a tagjai, ahol Reményi János annak idején kórusvezetőként is tevékenykedett.
Kép
Mocsári László archív felvétele

A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének énekkarai lépnek fel a Zenepalotában pénteken, amit egy kiállításmegnyitó előz majd meg délután fél 5-től.

– Igaz, hogy tavaly volt Reményi János tanár úr születésének 90. és halálának 25. évfordulója, de a rá való emlékezés nem csak a kerek évfordulók kiváltsága – mondta Balásné Molnár Ildikó. A szervező elárulta, számítanak a közönség hangjára is az utolsó dalnál, ami igazi zenei élményt nyújt majd Kodály Zoltán Esti dalával. A díjmentes program végére még egy beszélgetést is terveznek a szervezők.

Reményi János 1931-ben született a Baranya megyei Almamelléken. Miskolcra 1956-ban került, ahol zenei iskolákban tanított (Erkel, Bartók, Fazekas), majd többnek kórusát vezette. 1985-től már Budapesten szervezte a Magyar Rádió Gyermekkórusát művészeti vezetőként. 

Ez is érdekelhet

Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.