Ugrás a tartalomra

Évről évre megújul – az adventi villamos megalkotóival beszélgettünk 

Létrehozva
A népszerű szerelvény eddig hétszer lett Európa legszebb adventi villamosa.
Kép
Az adventi villamost megálmodó csapat: Demes Dominik, Győrfi Martin, Hajdu Gábor, Juhász János, Kocsis István, Lipusz Róbert, Mattyasovszky Miklós, Mándy Gábor, Mezei Róbert, Mihalik Róbert, Nagy Károly, Polyák Norbert, Szekeres Ferenc, Temesvári Csaba, Tóth Péter, Varga Szabolcs, Balázs Marianna, Nagy Attila, Csüriné Ficsura Andrea, Dudás Ágnes, Gadnai-Bodnár Éva, Juhász Balázs, Kolozsvári Ivett, Pálfiné Kardos Judit, Seri Viktória. Fotó: MVK Zrt.

Tizenharmadik alkalommal indította útjára advent első vasárnapján a miskolci adventi villamost a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A jármű díszlete ezúttal Csipkerózsika kastélyát idézi. Közleményükben úgy fogalmaztak: a csoda már az első pillanattól megfogja az utazót, az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. Az utazás kényelmét és a melegét pedig egy szép kandalló biztosítja.

Az ünnepi szerelvény természetesen idén is szinte azonnal népszerű lett, már az adventi gyertyagyújtás után rengetegen várták azt, hogy befusson a Városház térre, az ottani képek pedig hamar ellepték a Facebook miskolci vonatkozású csoportjait. Az adventi villamos sikeréről az azt megálmodó csapat három tagjával, Gadnai-Bodnár Éva vezérigazgatóval, Csüriné Ficsura Andreával az értékesítési és társasági kapcsolatok irodájának vezetőjével, és Mihalik Róbert karosszéria- és járműfényezési csoportvezetővel beszélgettünk.

Kép
Fotó: Mocsári László

A vezérigazgató emlékeztetett, a villamos arculata évről évre megújul (kivételt csak a világjárvány és az energiaválság évei hoztak, ekkor három egymást követő évben is velünk maradt a mézeskalácsház dizájn, a belső azonban még ekkor is frissült – a szerző). Mint mondta, az aktuális díszítésről is közösen ötletelnek, mint ahogyan csapatmunka a megvalósítás is. A csapatukon túl minden MVK-s munkatárs kiveszi belőle a részét.
– Amint megvan az ötlet, készítünk egy külső látványtervet, amihez már azt is leírjuk, milyen színeket, formákat képzeltünk el, de azt, hogy mindebből mi valósítható meg nagyban befolyásolja az is, mi az, ami megtalálható a boltokban. Ugyanis a karácsonyi dekorációk nagy része csak október közepétől érhető el, nekünk viszont november elejére el kell készülnünk a villamossal – tette hozzá Csüriné Ficsura Andrea.

Azt mindketten gyorsan leszögezik: a vásárolt elemek mellett talán az elmúlt évek legkülönlegesebbjei – a kandalló, a búboskemence, padok, asztalkák, sőt a tavalyi vízesés is – házon belül készülnek, mégpedig olyan anyagokból, melyekre nem is gondolnánk. A kreatív csapat álmait ugyanis az MVK ezermesterei keltik életre Mihalik Róbert vezetésével. „Tavaly például a vízesést számtalan felmosófejből, ragasztóból és festékből készítettük el. Eleinte még nem igazán tudtuk mi lesz belőle, de végül csak sikerült” – ecsetelte Róbert, aki elmondta: minden évben kiemelten figyelnek arra, hogy a dekoráció ne csak szép legyen, de biztonságos is.

Kép

Hozzátették, bár minden évben úgy érzik, az aktuális díszítés a kedvencük, idén különösen büszkék a rózsakapukra és a 3D-s hatású külső dekorra. „Igaz, hogy a felszerelés napján még nem tudtuk, hogyan oldjuk majd ezt meg, de szerencsére még időben kitaláltuk” – tette hozzá nevetve Mihalik Róbert.

Az első adventi villamos 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. „Ekkor még csak annyi volt a cél, hogy Miskolcnak is legyen egy karácsonyi fényvillamosa. Akkoriban még a villamos eredeti piros-fehér színét is meghagytuk és csupán az ablakokra rögzítettünk fényfüggönyt, bentre pedig egy minimális, jelképes dekorációt helyeztünk el – vette vissza a szót Gadnai-Bodnár Éva.

Kép

A következő évtől aztán a 202-es pályaszámú villamos vette át ezt a szerepet, és mai napig is ez a szerelvény az adventi villamos. Az évek múlásával a dekoráció is egyre bátrabb lett: tizenhárom év alatt volt óarany, ezüst és kékszínű is a villamos, formázott meg többek között faházat, jégpalotát, mézeskalácsházat, mesebeli erdőt. A belső tér is dinamikusan változott: 2015-től karácsonyi zenék fokozzák az ünnepi hangulatot, fellépők is muzsikálnak, sőt, rendszeresen tiszteletét teszi a Mikulás is a szerelvényen. A készítők azt azért hangsúlyozzák, bár a díszítés évről évre grandiózusabb, arra azért vigyáznak, hogy ne legyen giccses, ne legyen „sok”.

A vezérigazgató kiemelte, büszke arra, hogy az MVK adventi villamosa mára Miskolc ünnepi szerelvényévé vált. Csüriné Ficsura Andrea hozzátette, a miskolciak mellett a turisztikai portálok már szeptembertől érdeklődnek minden évben, elindul-e az MVK fényvillamosa, ami úgy tűnik, az elmúlt tizenhárom év alatt turisztikai látványosság is lett. „Már idén is felkerestek minket vloggerek, influenszerek, akiket általában teljesen lenyűgöz az adventi villamos, ez nekünk nagyon jó érzés” – hangsúlyozta.

Kép

Közismert az is, hogy a MHD86.cz nevű cseh közlekedési magazin eddig hétszer szervezte meg az Európa legszebb adventi villamosa versenyt, melyet eddig minden évben megnyert az MVK szerelvényt. Elárulták, amennyiben a megmérettetést idén is kiírják, természetesen elindulnak rajta.

 

 

 

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.