Ugrás a tartalomra

Ez parádés! – Magával ragadó miskolci helyszíneken népszerűsítik a klasszikus táncokat

Létrehozva
Bécsi keringő és samba, aminek a „hátteret” a gyönyörű Palotaszálló és a szívünk másik csücske, a Tündérkert biztosította. Süttő Roland és Tombácz Anikó, valamint tanítványaik flash mobokkal folytatják a Miskolc Televízióban indult „Én is táncolnék” című műsort. Elő a lakkcipőket, pénteken újra találkozhatunk velük – már Miskolc belvárosában!

– Már májusban azon gondolkoztunk a televízió szerkesztőivel, hogyan tudnánk folytatni a műsort – mesélte érdeklődésünkre a versenytáncos páros. – Azt tudtuk, hogy a korlátozások enyhítésével, majd feloldásával szeretnénk végre ismét szabadon, kinn a szabadban táncolni. Így jött az ötlet, hogy Miskolc páratlanul gyönyörű és sokak által látogatott helyszínein tartsunk villám csődületeket, flash mobokat.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Rengeteg szervezéssel járt a programsorozat, de végig egy cél lebegett Süttő Roland és Tombácz Anikó szeme előtt. – Szeretnénk elérni, hogy legyen újra módi a klasszikus tánc; azt közvetítjük a mostani programmal is, hogy érezzék át mások is, milyen harmóniában mozogni a párunkkal, mennyire sokat adnak ezek a közös élmények. Már a televíziós műsorral is az volt a cél, hogy minél szélesebb körben megismertessük és megkedveltessük az emberekkel az olyan, klasszikus értékeket képviselő táncokat, mint a standard és latin táncok.

Kép

Kötetlen, szabad és bulis – ilyennek álmodták meg a flash mobokat, melyekbe bevonták a Miskolcz-Revital TSE és a Premier Alapfokú Művészeti Iskola táncosait, utánpótláscsoportjait. Az ő segítségükkel mutatják be a lépéseket – és ők is segítenek megtanulni ezeket. Akinek ugyanis kedve van, bátran csatlakozhat hozzájuk! Így egy fergeteges táncos kavalkád részesei lehetünk.

Nem kell búsulnia annak sem, aki lemaradt volna a csütörtöki programokról: pénteken már belvárosi helyszíneken találkozhatunk Rolanddal és Anikóval.

Kép

A pénteki program:

15:00 – Városház tér: jive
17:00 – Erzsébet tér: chachacha
19:30 – Szinva terasz: solo chachacha

Ha valaki visszanézné magát, újra át szeretné élni a tánclépéseket, vagy csak megnézné a programot, az péntekenként és hétvégente be tud csatlakozni a Miskolc Televízió műsorának segítségével, valamint online is elérhető lesz minden adás.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.