Ugrás a tartalomra

„Figyelek rád” – Üzleti Protokoll Görög Ibolyával

Létrehozva
Hazánk legismertebb protokoll szaktanácsadója volt a BOKIK vendége szeptember 19-én. Görög Ibolya humoros előadásával ezúttal is lehengerelte hallgatóságát.
Kép
Fotó: Kézdi Ákos

Fergeteges, könnyed hangvételű, sok-sok személyes, üzleti és látványos példával tűzdelt előadást tartott Görög Ibolya protokoll szaktanácsadó az üzleti élet szabályairól a BOKIK székházban, ahol mindezek mellett általános viselkedéskultúra- és protokoll szabályokat is átadott az érdeklődőknek azért, hogy hallgatósága hitelesebben, megbízhatóbban és korrektebben viselkedhessen mind az üzleti, mind pedig a magánéletben.

A szakértő szerint a hitelességünkhöz a legegyszerűbb, ha betartjuk az európaiság elemeit. Ezt pedig mindannyian tudjuk, hiszen több száz éve belénk rögzült. A szülő alapvető feladata, hogy a gyerekre ráaggassa azokat a konvenciókat, amiket a társadalom elvár tőle. Az európaiság mellett az egész világon elterjedt az amerikaiság: az „Emeriken trend nyú, az a tuti!” Már Hongkongban is a zsebre dugott kéz, a rágógumi, a hátraforgatott baseballsapka a menő...Ezekben manifesztálódik a két kultúra közti különbség. Amerikában azt mondják, hogy pH-értéke van, meg „tisztíccsa”, az európaiság ezzel szemben ezt mondja: Aki beszél, nem eszik.

A viselkedéskultúra legelső eleme – véli a szakértő –, a pozitív arckifejezés. De miért is kell ez? Mert bármikor bárkivel kommunikációba kezdek, azért kezdem el, hogy meggyőzzem, hogy rábeszéljem, hogy elhiggye nekem. És ki az, aki engem meg tud győzni? Akit előtte érzelmileg elfogadok. Persze nem kell „big love”, hanem elég csak kedvesen mosolyogni.

Görög Ibolya megjegyezte, hogy sajnos a köszönés megy ki a divatból, pedig annyira egyszerű: aki belép, köszön. Nem azért, hogy van-e, aki fogadja, hanem azért, mert ő köszön, a többi pedig a másik dolga.

Mint azt a szakértő hangsúlyozta: találkozásnál, kapcsolatfelvételnél nagyon fontos a szemkontaktus, mert aki nem néz rám, az nincs ott. A kézfogásról Görög Ibolya elmondta, hogy az a következőképpen helyes: a kar csípőmélységben legyen kicsit kinyújtva úgy, hogy a két hüvelykhajlat érjen össze, majd enyhén meg kell szorítani és rázni a másik kezét, körülbelül kétszer. „Nagyon gyakori férfihiba, hogy a mutatóujjukat átnyújtják a másik csuklóján” – mutatott rá.

Görög Ibolya úgy látja, hogy egyre inkább terjed a hangos beszéd. Pedig az emelt, hangos hang az európaiságban agresszivitást jelent.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kommunikációban a legtöbb, amit elhiszek, az a látott információ. Ez pedig az öltözködésből és a testbeszédből áll. A győzelem titka: testtartással is figyelni a másikra. Attól drágább információt, minthogy „figyelek rád”, a másik embernek adni nem lehet. Aki énrám figyel, arról ugyanis azt gondolom, hogy rendes ember.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.