Ugrás a tartalomra

Ha a hónap harmadik vasárnapja, akkor Termelői Nap

Létrehozva
„Együtt az idősekért”Miskolci Termelői Nap októberben is Hagyományosan október közepén rendezik meg a Miskolci Termelői Napot az Erzsébet téren, ahol ebben a hónapban az időseké a főszerep.
Preview Image

Vasárnap reggel kilenc és délután egy óra között az érdeklődők beszerezhették az Erzsébet téren kedvenc kézműves portékáikat, és minőségi bio élelmiszereket is vásárolhattak. 
Azonban a termelői napon nem csak különböző bio árukat szerezhetnek be az egészségtudatos vásárlók, hanem tematikus programjai is vannak ezeknek az alkalmaknak.
- Mivel idősek hónapja van, ők kerültek most reflektorfénybe – mondta Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere. - 10 órától közös Tai-Chi és Meridián torna várta az érdeklődőket, hogy az ide látogatók megismerkedhessenek ezekkel a nem mindennapi mozgásformákkal. Majd 11 órától a Classic Brass Quintet vidám zenés műsora következett.
A megszokott kézműves foglalkozások sem maradnak el, hiszen rendeztek nagyi-unoka kézműves foglakozást is a Fügedi Márta Népművészeti Egyesülettel.
- Emellett mellrák ellenes hónap is az október világszerte, így jelentkezni lehetett különböző szűrésekre is – mesélt a programokról a kommunikációs menedzser.  

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.