Ugrás a tartalomra

Ismét élettel telt meg a görömbölyi pincesor

Létrehozva
A városi majális előtt egy nappal Tavaszi Pince Piknik címmel tartottak családi nappal egybekötött szórakoztató programokat Görömbölyön.
Preview Image
Tavaszi pince piknik Görömbölyön - Juhász Ákos képgalériája

A szervezők már reggel 9 órától izgalmas gyermekprogramokkal, interaktív show-kkal és tánckarnevállal szórakoztatták a nagyérdeműt. Fellépett többek közt a 4-Dance Club, a Miskolci Örömdalkör, valamint Jancsó Dóra színész és tanítványai is, de nem hiányzott az összejövetelről a főzőverseny és néptáncbemutató sem.

Kép

Este a Zenegép együttes is bejelentkezik a pódiumra, amit aztán egy éjfélig tartó utcabállal vezetnek le a helyiek és távolabbról érkezők – nekik a nap folyamán Nagy Zsoltén kívül még hat, az ország legkülönfélébb tájegységeiről érkező borász nedűjét nyílt lehetőségük megízlelni.

Borkuti László, a  város közművelődési és turisztikai tanácsnoka, a körzet önkormányzati képviselője, egyben a rendezvény fővédnöke lapunknak korábban elmondta, a programot 2021-ben ugyanebben az időben hirdették meg először, akkor azonban a járványhelyzet akkor meghiúsította annak megvalósulását. 
 

Ez is érdekelhet

Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.