Ugrás a tartalomra

A közönség szereti, a szakma pedig elismeri a „diósgyőri Szinva teraszt”

Létrehozva
Miskolc nyerte az idei Virágos Magyarország környezetszépítő verseny Magyar Tájépítészek Szövetsége díját. A város a tavaly felavatott II. János Pál pápa térrel a településrészi városközpont kategóriájában nevezett.
Kép
Fotó: MiNap-archív (Mocsári László)

A huszonnyolcadik alkalommal megrendezett vetélkedés nevezési szakasza nyár közepén zárult, ezt követően szakmai ítészek kezdték meg a települési pályázatok kiértékelését. Bizonyos kategóriák esetében a közönség is beleszólhatott a végeredmény alakulásába (a Virágos Magyarország közösségi oldalán közönségszavazás indult). A miskolci győzelemről azonban neves kertészeti szakemberekből álló zsűri döntött.

Több mint háromszázhúsz önkormányzat (köztük tucatnyi határon túli magyarlakta településé) kívánta megmérettetni közterületeit, zöldfelületeit vagy éppen parkjait. A verseny szervezőbizottsága ezúttal is számos kategóriában osztott ki díjakat

A bő egy esztendő alatt átépített - a környékbeliek által csak „kis szilvamagnak” nevezett - terület egy csaknem háromszázmillió forintos TOP-támogatás révén kaphatott merőben új arculatot. A „Diósgyőri városközpont integrált rehabilitációja” elnevezésű projekt még tavaly, Karol Józef Wojtyła születésének centenáriumán fejeződött be - nem kellett sokat várni, hogy ne csupán a helybéliek figyelmét keltse fel az építészeti produktum. 

Kép
A tavasz beköszöntével hamar a közösségi tér súlyponti elemévé vált a szökőkút-együttes | Fotó: MiNap-archív (Juhász Ákos)

- A feltétel az volt, hogy egy településrész központi területén öt évnél nem régebben végrehajtott fejlesztése legyen bemutatva – ismertette a pályázat részleteit Czifrusz Natália, hozzátette, a Magyar Tájépítészek Szövetségének szakmai különdíját a szavazóbizottság egy online portfólió és egy helyszínen tartott szemle alapján ítélte oda.  - Sokan már „második Szinva teraszként” emlegetik a teret. Azt gondolom, hogy mind a diósgyőriek, mind a város egyéb területein lakók nagyon szeretik – állapította meg a városi főkertész.

Kép
A 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőről elnevezett térnek ítélt cím nem az egyetlen „pápai” elismerés volt az idei megmérettetésen: Baja mellett ugyanis Pápa nyerte az úgynevezett Főkert díjat | Fotó: MiNap-archív (Mocsári László)

A II. János Pál pápa tér lépcsőzetes süllyesztést kapott a Szinva patak medre felé, így a zöldterület közvetlen kapcsolatba került a vízfelülettel. A téren új sétányok kaptak helyet, melyeket azóta kandeláberek, utcabútorok, évelő virágágyások és egyedi fák színesítenek. Azonban egy látványos, burkolatba süllyesztett, nagyobb méretű szökőkút vált a tér valódi ékévé. Az átépítés és a patak mederrendezése mellett a közúti híd járdáját is szélesítették. Továbbá a híd szerkezetébe építették az addig a meder felett futó közművezetéket.

- Azzal, hogy le lehet menni a patakhoz testközelből megfigyelni a vízi élővilágot a tér valamelyest visszavisz minket a természethez, vélhetően emiatt szeretik olyan sokan. Egyik oldalon a templom, míg a másikon a tízemeletes bérházsor határolja, ami nagy kontrasztot ad ugyan a térnek, de ez nem rontja az értékét, sokkal inkább emel rajta – fejtegette a környező építészeti elemek ellentétes jegyeiből adódó hangulati összhatást Czifrusz Natália, egyúttal méltatta a tervezői munkát: úgy véli, Dobos Sára remekül ragadta meg a tér karakterét, jó érzékkel nyúlt hozzá, nagyszerű meglátásokkal tervezte meg, így a díj legfőképp számára elismerés.

Kép
Az elismerést Czifrusz Natália Varga Andrea alpolgármesterrel vette át a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campus-án | Fotó: facebook.com

- Az volt a gondolatom, hogy valamilyen attrakcióval meg kellene állítani a Lillafüredre igyekvőket - hogy a Miskolcra érkezők ne csak átszaladjanak a diósgyőri városrészen. A terv az volt, hogy ebben az íves kanyarban legyen egy olyan látványosság, amire odakapják a fejüket az utazók, erre szolgál a szökőkút vízjátéka – árulta el a tér koncepciójának kidolgozója. A panelek tövéből tekintve - Dobos Sára szerint - a háttérben meghúzódó templom és a távolban felsejlő Bükk színpompás vonulatai már eddig is szívet melengető látvánnyal szolgáltak, amit immár a tér is hangsúlyozni hivatott.

Dobos Sára nevéhez többek közt olyan emblematikus helyek köthetők a városban, mint az egykori virágóra és környezete, a lillafüredi függőkert, a diósgyőri szolgáltatóház előtti tér, illetve a kis játszó-pihenőtér a Nagy Lajos király utcában. Munkáival az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély környezetében, valamint a füzérradványi Károlyi-kastély parkjánál is találkozhatunk, továbbá kezeinek nyomát őrzik még a megyében Mikóháza és Mezőcsát közterületei, közparkjai is.

Kép
Dobos Sára okleveles táj- és kertépítész | Fotó: MiNap-archív (Mocsári László 2013-as felvétele)

- Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a süllyesztett tér gondolata Major Helga kolléganőmtől ered – elevenítette fel az ötlet előzményeit a Diósgyőrben élő tájépítész, aki a kivitelezés összetettségére rámutatva elárulta: a teraszírozás során a számos infrastrukturális tényezőn kívül figyelembe kellett például venniük a Szinva különféle áradási helyzeteit. Az alapos körüljárással véghez vitt projekt esetében a tájépítész különleges és ihletett csapatmunkáról számolt be, mintha egyfajta áldás övezte volna az álom beteljesülését.

A tervező a fővárosi díjátadón nem tudott megjelenni, ezért a városvezetés a harmadik adventi gyertya gyújtásakor, decemberi 12-én szándékozik ünnepélyesen köszönetet nyilvánítani neki az általa tervezett és a napokban díjazott téren. 

 

(Borítókép: MiNap-archív, Mocsári László felvétele) 
 

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.