Ugrás a tartalomra

Meggyújtották a hit gyertyáját a Szent István téren

Létrehozva
Adventi beszédében Szopkó Tibor alpolgármester a hit és a közösség erejéről beszélt vasárnap délután a Szent István téren.

Az idei első adventi vasárnap a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusának előadásával vette kezdetét, Regős Zsolt és az énekkar hangjával és tiszta lelkületével erősítette a téren összesereglett több tucatnyi ünneplő miskolci számára: ez a várakozás advent időszakában öröm- és reményteli, s ha nehézségekkel, akadályokkal és rohanással is telt el az év eddigi része, a béke, a nyugalom, és a bizalom, a szeretet napjai következnek.

Kép

Holló Gábor atya is arról szólt ünnepi beszédében, hogy a fájdalom és a reménynélküliség sötétséget okozhat szívünkben, de Istenben megtaláljuk azt a célt, ami újra erőt ad a hétköznapokban.

Lassításra, és az elmúlt hónapok átgondolására kérte Miskolc alpolgármestere az ünneplőket. Szopkó Tibor ünnepi köszöntőjében az első adventi gyertya meggyújtása kapcsán azt mondta, kiemelten fontosnak tartja a hit megélését.

– Úgy vallási értelemben, mint abban, hogy éljük meg hitünket önmagunkban, egymásban, a közösség erejében, egy város közösségének az erejében. Számomra ez az egyik legfontosabb üzenete a mai gyertyagyújtásnak – hangsúlyozta.

Kép

Az alpolgármester kérte a miskolciakat, hogy főleg ilyenkor gondoljunk a nálunk nehezebb helyzetben lévő embertársainkra, és akinek csak ereje engedi, támogassa őket, és segítse azon szervezetek munkáját, akik velük foglalkoznak.

– Mindenkinek Istentől megáldott, békés, boldog adventi készülődést kívánok – zárta köszöntőjét Szopkó Tibor.

A színpadon a Tapolcai Kerek Kórus előadásával folytatódott az adventi vasárnap, miközben az alpolgármester a Segítsünk közösen egy mosolyért kezdeményezés elindítójával, Osváth Tiborral, a Miskolci Nemzeti Színház művészével közösen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A program zárásaként pedig befutott az MVK Zrt. adventi villamosa. 16:20-kor gördült ki a remízből, első útján máris nagyon sokan voltak rá kíváncsiak (volt, aki kifejezetten a járat miatt utazott Miskolc belvárosába a szakadó eső ellenére is). 

Az Adventi forgatag további programjai (november 27. és december 3. között):

november 30., kedd

Voke Vörösmarty Mihály Művelődési Ház
10:00 - Baross Klub Adventi vers - és prózamondó versenye

december 2., csütörtök

Művészetek Háza
19:00 - Zorán-koncert
József Attila Könyvtár
16:30 - Lurkótanya kézműves-foglalkozás: Mikulásos ajtódísz készítése

december 3., péntek

Gárdonyi Géza Művelődési Ház
18:00 - Triász-koncert.

Ez is érdekelhet

Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.