Ugrás a tartalomra

Miskolcon is életbe lépett a kijárási tilalom

Létrehozva
Szerdán este nyolc órakor életbe lépett Magyarországon a kijárási tilalom. Az intézkedés - több más szigorú rendelkezés mellett - első körben harminc napig lesz érvényben. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Ahogyan arról részletesen beszámoltunk, a következő időszakban mindenkinek haza kell érnie este nyolc óráig és reggel ötig ott is kell maradni. Este nyolc és reggel öt között csak azok tartózkodnak az utcán, akik dolgoznak, munkába mennek, vagy munkából térnek haza (ehhez igazolás szükséges, melyet a minap.hu-ról is letölthet); akik kutyát sétáltatnak a lakóhelyük 500 méteres körzetében; akik versenyszerűen sportolnak, és versenyre vagy edzésre mennek, illetve onnan térnek haza; valamint azok, akik egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetben vannak.

Érdemes betartani a rendeletben foglaltakat, mert a rendőrök tolla vastagon fog: a helyszíni bírság 5 ezertől 150 ezer forintig, ismételt elkövetésnél 200 ezer forintig terjedhet, de szabálysértési eljárásban akár az 500 ezer forintot is elérheti. A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint a kijárási tilalom betartatását katonák is segíteni fogják. 

Preview Image
Megkezdődött a kijárási tilalom, kiürült a város - Mocsári László képgalériája

Arról szintén itt írtunk, hogy üzleteknek mostantól – az éjszaka is nyitva tartó gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 órakor be kell zárniuk. Erre azért van szükség, hogy 20 órára mindenki hazaérjen.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.