Ugrás a tartalomra

Négyszázezer felett az átlagkereset Budapesten, Szabolcsban alig negyedmillió

hvg.hu
Utoljára módosítva
2023. január 20. péntek 08:25
334.920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon 2022 első három negyedévében – számolt a Központi Statisztikai Hivatal.

Azonban hatalmas eltérések vannak az ország különböző részei között: a budapesti 413 ezer forintos szám annyira felhúzza az átlagot, hogy a fővároson kívül csak a leggazdagabb vidéki hely, Győr-Moson-Sopron megye tudott becsúszni az átlag fölé. De még az ottani átlagbér is 67 ezer forinttal van a budapesti alatt - mutatott rá a hvg.hu.

Grafikon: hvg.hu | Forrás: KSH 

Tizenhárom megyében nem éri el az átlagkereset a 300 ezer forintot sem. Két olyan megye van, ahol még a 250 ezer forintos havi nettó is átlag fölöttinek számít: Békésben 249 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 238 420 forint jött ki átlagnak.

Hogy a medián kereset – vagyis a szám, amelynél az emberek fele több pénzt keres, a másik fele kevesebbet – mennyi, az nem derül ki a mostani adatközlésből megyei szinten. Azt mindenesetre jó támpontnak használhatjuk, hogy szeptemberben nettó 63 ezer forinttal volt kevesebb az országos medián az országos átlagnál.
 

További hírek

Olvasnivaló