Ugrás a tartalomra

Nyitnak a teraszok – nem a bírságolás, a megelőzés a cél

Létrehozva
Fokozott rendőri és rendészeti jelenléttel készülnek a terasznyitásra.

Orbán Viktor péntek reggeli bejelentésében elmondta, hogy elértük a 3,5 milliós beoltottságot, így szombaton nyithatnak a teraszok. Miskolcon is nagy tömegekre számítanak a vendéglátóhelyek külső részein – ennek megfelelően készülnek a hétvégére a város rendészei is, hogy a felszabadultan hömpölygő szórakozás ne lépjen ki a szabályok medréből.

Kép

– A mostani az első olyan hétvége lesz hosszú idő után, amikor alkalma nyílik az embereknek beteljesíteni a bennük felgyülemlett szabadságvágyat – mondta lapunknak Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője.

– Ebben a helyzetben a szabadság hamar átcsaphat szabadosságba. Emiatt – önállóan és a rendőrség munkatársaival közösen is – fokozott jelenlétet biztosítunk. Nem az a célunk, hogy mindenkit megbírságoljunk, és minél több eljárást kezdeményezzünk: elsősorban a jogsértő magatartások megelőzésére, megszakítására koncentrálunk majd. Igyekszünk felhívni a jogsértést elkövetni szándékozó polgárok figyelmét a betartandó határokra, mielőtt komolyabb súlyú esemény történne. Tesszük mindezt a személyi és vagyoni biztonság, valamint a közösségi jóérzés megtartása érdekében. Kérünk mindenkit, hogy próbálja meg szabálykövető formában ünnepelni a terasznyitást.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.