Ugrás a tartalomra

OVF: árhullám várható a hazai folyókon, két vármegyei vízfolyás is érintett

Létrehozva
Az áradással a Duna mellett a Dráva, a Mura, a Rába és a Lajta, valamint kisebb mértékben a Balaton, az Ipoly, a Zagyva, a Sajó és a Tarna vízgyűjtője érintett. Pénteken megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs.

A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra kell számítani a magyarországi vízfolyások nagy részén; péntek reggel megkezdte működését az árvízvédelmi munkákat koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs - írja pénteki sajtóközleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Közölték: egy érkező mediterrán ciklon hatására a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok keleti, valamint a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén számottevő csapadék hullott az elmúlt napokban és várható is még a hétvégén, egészen hétfőig.

Több helyütt akár 50-215 milliméter is eshet, de az még bizonytalan, hogy a vízgyűjtő melyik része kap újabb, akár rendkívüli mennyiségű esőt - jelezték.

Magyarországi szempontból jelenleg a Duna (a Traun, az Enns, a Morva és a Vág) mellett a Dráva, a Mura, a Rába és a Lajta, valamint kisebb mértékben a Balaton, az Ipoly, a Zagyva, a Sajó és a Tarna vízgyűjtője érintett.

A legfrissebb meteorológiai előrejelzés alapján a Dráván Drávaszabolcsnál elsőfok feletti, a Dunán Nagybajcsnál, illetve a Murán a harmadfokot meghaladó, míg a Lajtán és a Rábán a valaha mért legnagyobb vízállást megközelítő, akár ezt is meghaladó tetőző vízállások sem zárhatók ki. Budapesten az alsó rakpartok szintjét a jövő hét első felében érheti el a Duna vízszintje - írták a közleményben.

A Tisza részvízgyűjtői közül a Zagyván és a Sajón elsőfok feletti, míg a Tarnán másodfok feletti tetőzés valószínűsíthető.

Mint írták, a vízügy már készül a szükséges árvízvédelmi beavatkozásokra és péntek reggel 8 órakor megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs, hogy koordinálja a munkálatokat, a szakemberek, a munkaerő és az eszközök átcsoportosítását.

Ez is érdekelhet

NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Belföld
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kissé visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején
BelföldKörnyezet
Kissé visszaesik a hőmérséklet csúcsértéke a jövő hét elején és a borult, felhős, szeles időben nő az eső, zápor esélye is. A hét második felében változóan felhős idő mellett már csak elszórtan lehet eső.
Orbán Viktor: sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza
Belföld
Akármekkora is a sokaság, ha gyűlölet és düh hozta össze, abból sohasem lesz szabadság - jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, vasárnap mondott ünnepi beszédében.
Sulyok Tamás: március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe
BelföldVilág
Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök.