Ugrás a tartalomra

Több mint harminc pályázat jött a turbókörforgalomra

Létrehozva
Eredményt hirdettek szerdán a turbókörforgalom ötletpályázatán.

A „Tervezzük együtt Miskolcot!” mottó jegyében hirdetett ötletpályázatot a miskolci önkormányzat a Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében, a NIF Zrt. által építendő turbókörforgalom központi látványelemének megtervezésére. Olyat szeretnének, ami méltóképpen fogadja a városba a 3-as főúton keresztül érkezőket, és miskolciak ötletein alapul.

Több mint harminc pályázat érkezett be, technikáját és tematikáját tekintve változatos pályaműveket láthatott a szakmai zsűri, melynek tagjai két kategóriában három-három díjazott tervet választottak ki, egy hetediket pedig különdíjra javasoltak.

Kép

A legjobb pályamunkák készítőit jutalmazta Miskolc önkormányzata, a Radio M Reklám és Marketing Kft. valamint a Miskolci Fürdők Kft. A díjátadót szerdán tartották meg a polgármesteri hivatal alpolgármesteri tárgyalójában.

– Közös ötletelésre, tervezésre hívtuk a miskolciakat – kezdte Szopkó Tibor alpolgármester. – Az egyik leginkább meghatározó közlekedési fejlesztés kulcsmomentumáról van szó ugyanis, a turbókörforgalomról. Ez fogadja majd a Miskolcra érkezőket, így egyáltalán nem mindegy, mi kerül a közepére. Fontosnak tartottuk tehát, hogy megtudjuk, mit szeretnének a miskolciak. Értékes ötleteket kaptunk, a közösség érdeke és véleménye tud majd itt megjelenni – hangsúlyozta.

Kép

Czifrusz Natália főkertész arról szólt, hogy nagy élmény volt látni, mit szeretne látni a városban a közösség. A Miskolc iránti elköteleződés szinte minden pályaműben megjelent.

– Mi nagyon sokat nyertünk az ötletekkel – tette hozzá.

Szunyogh László főépítész úgy fogalmazott, megtehették volna, hogy fűvel beültetik a körforgalmat, de úgy gondolták, hogy ha már készül egy ilyen nagy beruházás, ne hagyják ki az esélyt, hogy valamivel kiemeljék a csomópontok közül a Vörösmarty és a Király utca találkozását.

– Abban biztosak voltunk, hogy olyan ötleteket keresünk, amik ezer szállal Miskolchoz köthetők. Nagyon elégedett vagyok a beérkező pályamunkákkal – hangsúlyozta, hozzátéve: a miskolci kötődés mellett a zöld felületeket is előnyben részesítették.

Kép

Két kategóriát – profik és amatőrök – állítottak fel a díjazásnál a szakemberek és a laikusok jutalmazására. Sőt még egy különdíjat is létrehoztak, mert egy család nem csak leírta-lerajzolta az elképzeléseit, hanem egy kis installáció formájában meg is mutatta.

– Esetükben azt szerettük volna értékelni, hogy szülő és gyerek együtt gondolkodott és alkotott. Ennek fontos üzenete van: a város mindannyiunké, szülőké és gyerekeké egyaránt – fogalmazott a főépítész.

Megtudtuk, hogy a profi kategória első helyezett pályázatát „viszik” tovább, de több pályázatból is merítenek hozzá ötleteket.

A legtöbben Miskolc nevezetességeit, épületeit kívánták megjeleníteni makettek formájában: Avasi kilátó, Palotaszálló, Tiszai pályaudvar például. Szintén gyakori javaslat volt, hogy legyen ez egy zöld sziget a lakótelepen. Mindkét kezdeményezést elfogadták.

Kép

A díjazottak:

Profi kategória:

1.    helyezett: Cseh Noémi
2.    helyezett: Tocsev János Miklós
3.    helyezett: Drozsnyik István

Amatőr kategória:

1.    helyezett: Szabó Kristóf
2.    helyezett: Kovács Eszter
3.    helyezett: Somogyvári Ákos

Különdíjas: Kiss Viktória és családja.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.