Ugrás a tartalomra

Történelmünk nagy csatái és hősei - játékkatonákkal

Létrehozva
Ismét megrendezték a hét végén az öltöztetős magyar játékkatona kiállítás Miskolcon a Hotel Pannóniában. Több mint kétezer katona és tíz dioráma várja az érdeklődőket még vasárnap is, a gyerekeknek játszósarok és várépítés a programban.
Kép
Fotó: Mocsári László

Második alkalommal rendezi meg szeptember 30-án és október 1-jén öltöztetős magyar játékkatona-kiállítását Vajóczki Gergő gyűjtő. A tárlatnak ezúttal a Hotel Pannónia ad otthont. A gyűjtő a Miskolci Napló kérdésére elmondta, az első, tavaly áprilisban a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban megrendezett tárlat még inkább amolyan leltárféle volt, a mostani már sokkal komolyabb rendezvény.

Kép

"Tíz diorámán keresztül fogom bemutatni a gyűjteményemet, ezek mindegyike egy-egy korszakot mutat majd be. Lesz olyan, ami az ókori Rómát idézi meg, de a 1948/49-es szabadságharc egy jelenete, a nándorfehérvári diadal, a hétéves háború is megjelenik majd, sőt, westernt és a mai modern világot bemutató jelenetet is berendeztem" – mesélte Gergő, hozzátéve: a tárlatra hónapok óta készül.

Kép

A kiállításon egy játéksarkot is berendeztek, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a Schenk Károly vállalkozása által 1978 és 1995 között gyártott figurákkal. A tárlatot szeptember 30-án és október 1-jén bárki megtekintheti a Hotel Pannoniában, a pontos helyet egy kartonból készült óriás játék katona jelzi az érdeklődőknek.

Ez is érdekelhet

Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.