Ugrás a tartalomra

Újra látogatható a miskolci állatkert

Létrehozva
A kormány intézkedésének megfelelően május 1-jén a Miskolci Állatkert és Kultúrpark újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A látogatók egészségének megóvása érdekében, a nyitás azonban részben korlátozott lesz. Kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata, valamint lehetőség szerint a 1,5 méteres védőtávolság betartása is. A kormányrendelet értelmében az állatkerti látogatás 18 éves kor felett védettségi igazolványhoz kötött. A jegyváltás ennek és a személyi igazolványnak a felmutatásával lehetséges.

Nem lesznek látványetetések, azonban állatbemutatókon már részt tudnak venni az érdeklődők. A jó időnek köszönhetően a legtöbb állat is a külső kifutókban tartózkodik ilyenkor.

A nyitvatartás a nyári rend szerint alakul, az érdeklődőket 9.00-19.00 óra között várja a miskolci állatkert, a pénztár 18.00 órakor zár. A látogatók már a felújított bejáraton léphetnek be a területre.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.