Ugrás a tartalomra

Ukrajnai háború - Kijev ideiglenesen levette az OTP Bankot az ukrajnai háború nemzetközi szponzorainak listájáról

Létrehozva
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) Magyarország kérésére bejelentette, hogy ideiglenesen leveszi a magyar OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - közölte az UNIAN helyi hírügynökség szombaton.
Kép
Az OTP Bank fiókja az ukrajnai Beregszászon. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A NAZK honlapján olvasható jelentés szerint a nemzetközi háborús szponzori státuszt ideiglenesen felfüggesztették az OTP Bank, valamint öt görög fuvarozó esetében, amelyeket Ukrajna azzal vádolt, hogy a szankciós árplafon megkerülése érdekében illegálisan szállítottak orosz olajat.
"Az ilyen döntést a NAZK képviselői és az említett országok vállalatainak és kormányainak képviselői közötti, az Orosz Föderációval való együttműködés megszüntetéséről folytatott tárgyalások eredményeit követően hozták meg" - számolt be a NAZK.
Az ügynökség megjegyezte, cserébe elvárják Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret (EPF) 500 millió eurós részletének átutalását. (MTI)

Frissítés: 

Külügyi szóvivő: lényegi változás nem történt az OTP háborús szponzori státuszának ideiglenes felfüggesztésével

Lényegi változás nem történt azzal, hogy az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) ideiglenesen felfüggesztette az OTP nemzetközi háborús szponzori státuszát - közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő szombaton az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a magyar álláspont világos: amíg az OTP-t nem veszik le a listáról, addig Magyarország nem fog hozzájárulni semmilyen további európai uniós finanszírozáshoz az ukrajnai fegyverszállítások tekintetében. A NAZK Magyarország kérésére jelentette be az ideiglenes felfüggesztést és közölte: cserébe elvárják Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének átutalását. (MTI)

Ez is érdekelhet

Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.
Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.