Ugrás a tartalomra

Ütemterv szerint halad a miskolctapolcai parkfejlesztés

Létrehozva
A munkálatok ötven százalékával már minden projektelem esetén elkészültek, az ősparkban viszont már hetvenöt, a Csónakázó iszaptalanítása kapcsán pedig nyolcvan százalékos a készültség.

 

Kép
Fotók: Mocsári László

Megfelelő ütemben halad a miskolctapolcai park rekonstrukciója – erről Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője és Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője beszélt kedden.

Simon Gábor elmondta, a városvezetésnek fontos, hogy a miskolciak és az ide érkező turisták komfortérzete is növekedjen. Ennek érdekében számtalan fejlesztés zajlik a városban, köztük említette a nyáron lezárult Horváth-tetői park kialakítását, az Avasi kilátó rövidesen kezdődő felújítását, óvoda-, bölcsőde- és rendelőfejlesztéseket és természetesen a miskolctapolcai park felújítását is.

Kép
Simon Gábor

- Ezen a területen az elmúlt évtizedekben alapvetően nagy és átfogó fejlesztés nem történt. Most az a városvezetés célja, hogy jövő nyárra a turisták egy megújult parkba várjuk, egy olyanba, ami talán Magyarország egyik legszebb köztéri parkja lesz – jelentette ki.

A munkálatok még márciusban kezdődtek, mostanra pedig a feladatok egy jelentős részét már elvégezték. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az iszaptalanítás az ősszel kezdődött, mostanra pedig a munkálatok nyolcvan százalékát el is végezték. Miklós Viktor elmondása szerint a gyors munka annak is köszönhető, hogy az időjárás mindeddig kedvezett a kivitelező cégnek. Hozzátette, a közművek, csatornák cseréje és kiépítése után most már a parképítés is folyamatosan és egyre látványosabban halad.  

Kép

- A geometrikus parkban jelenleg ötvenszázalékos a munkálatok készültsége, az őspark rész viszont már sokkal jobban áll. Ott már látszanak a nyomvonalak, a sétaútvonalak, egy-két helyen már az utcabútorok és a kandeláberek is ki lettek helyezve – mondta a főosztályvezető.  

A miskolctapolcai parkfejlesztés a tervek szerint jövő márciusban fejeződhet be.

Ez is érdekelhet

minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.
Dolgoznak a Kis-Hunyadon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.
székely stílusú szörnyeteg
A „székely stílusú szörnyeteg”, az első panelház Miskolcon és az Avasi lakótelep
Miskolc
Hogyan lett a „székely stílusú szörnyetegből” városi jelképpé vált kilátó, és miként alakult át a szőlőskertekkel borított Avas több tízezer ember otthonává?