Ugrás a tartalomra

Várandós nőt rúgott meg

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. december 01. kedd 10:27
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a következő tájékoztatást adta az ügy részleteiről:

A vádlott fia március hónap közepén a reggeli órákban, Gesztelyben egy élelmiszerüzlet előtti útszakaszon közmunkásként dolgozott és szóváltásba keveredett egy férfival, aki trágár módon szidalmazta. A bolt elé érkező vádlott ezt meghallotta, és felháborodva felelősségre vonta a férfit, hogyan mer így beszélni a fiával, azonban ő is kapott a szidalmakból. Ekkor a vádlott megragadta a sértett férfi ruházatát és ököllel arcon ütötte, amitől a földre esett. 

A barátnője sietett a segítségére, őt viszont a vádlott egy esetben megrúgta, majd tovább bántalmazta a sértettet. Az eseményekbe beavatkozott a helyszínre érkező vádlott nevelt fia is, aki szintén megütötte a férfit. 

A barátja megverését végig néző várandós sértett nő az eseményektől rosszul lett, az utcán tartózkodó járókelők kísérték az orvosi rendelőbe. 

A sértett férfi a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett el, de nem terjesztett elő magánindítványt, míg barátnője 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései miatt könnyű testi sértés tekintetében magánindítványt terjesztett elő. 

Az eljárás során a vádlott nevelt fia elhalálozott, így vele szemben megszüntették a nyomozást. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!