A szakember ismertetése szerint felnőtteknél 10 kilónként 4 deciliter folyadékot kell bevinni naponta, így egy 70 kilogrammos ember esetében ez 2,8 litert jelent. Hozzátette, helytálló az a közvélekedés, miszerint 2-2,5 liter vízre van szüksége egy átlagos súlyú embernek, hiszen a maradékot a táplálkozás során, például gyümölcsökből, zöldségekből vagy egyéb, folyadéktartalmú ételekből lehet fedezni.
Tudja, mennyi folyadékra van szüksége naponta?
Létrehozva
Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiségét a testsúly határozza meg - mondta Miháldy Kinga dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.