Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa bejelentette, hogy XVI. Benedek nagyon beteg

Létrehozva
Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.

Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben mondott beszédében arra kérte a jelenlevőket, rendkívüli imát mondjanak XVI. Benedekért. Hangsúlyozta, hogy a nyugalmazott pápa "csendben támogatja az egyházat". Ferenc pápa hozzátette, hogy elődje nagyon beteg. Arra kérte az Urat, adjon vigaszt XVI. Benedeknek, és mindvégig támogassa őt az egyház iránti szeretetteljes tanúságtételében.

Kép
Fotó: magyarkurir.hu

Joseph Ratzinger áprilisban töltötte be 95. életévét. 2005-ben választották pápává, és a modern kor első egyházfője volt, aki lemondott 2013 februárjában. Júniusban ünnepelte pappá szentelése 70. évét. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol azóta is a Mater Ecclesiae kolostorban él. A pápai állam területét nagyon ritkán hagyta el, utoljára 2020 júniusában, amikor fivére, Georg temetésére utazott. Akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Ferenc pápa december elején nyilatkozott arról, hogy gyakran találkozik a nyugalmazott pápával, akivel majdnem szomszédok, hiszen vatikáni lakóhelyük közel esik egymáshoz. A pápa az audiencián bejelentette, hogy apostoli levelet bocsát ki Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulóján. A szent az újságírók és írók oltalmazója. XVI. Benedek a keresztény humanizmus példaképének nevezte a szentet.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.