Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: "Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között"

Létrehozva
"Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között" - írta Ferenc pápa levélében, amelyben megköszönte Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének április végi magyarországi útját.
Kép
Fotó: MTI

A levélben, amelyet az MKPK sajtóosztálya juttatott el szerdán az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmaz: "visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon, valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon".

Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a fáradságos munka,kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálattal, "bőséges gyümölcsöt fog hozni".

Az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik "nagylelkűen és szorgalmasan felajánlották szolgálatukat és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában".

Hozzátette, reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian növekedjenek a Jézus Krisztusba vetett hitben, az egyházhoz tartozásuk örömében és a missziós lelkületben.

Ferenc pápa biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte,  hogy ők is imádkozzanak érte.

"Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket" - zárta sorait az egyházfő.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon.
 

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.