Ugrás a tartalomra

Harmincöt mécsest gyújtottak a vármegyei kórházban

Létrehozva
A közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából, elhunyt munkatársaikra emlékeztek a vármegyei kórház dolgozói az ökumenikus kápolna falán elhelyezett feszületnél.
Kép
Fotó: Mocsári László

Harmincöt mécsest gyújtottak elhunyt munkatársaikra emlékezve a közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. „Mi egészségügyi dolgozók a modern kor hozományaként megkaptuk azt a nehéz, súlyos feladatot is, hogy szeretteink mellett betegeinket is nekünk kell elkísérnünk utolsó útjukon. Azt mondják, idővel mindent meg lehet szokni, de bizton mondhatom, hogy embertársaink távozásának pillanata még mindig, több évtizedes szolgálat után is a szívünkbe markoló érzés” – mondta dr. Büdi László orvosigazgató.

Kép

Majd így fogalmazott: "Csendesedjünk el néhány percre, emlékezzünk halottjainkra és érezzük azt, hogy tovább élnek bennünk, érezzük át, hogy a lelkünk egy pillanatra összeér az övékkel és ennél csodálatosabb dolog a világon talán nincs is.”  

Kép

„A mi emlékezésünk jöjjön az Úrtól. A zsoltáros azt mondja: még ha a halál árnyékának völgyében járok is nem félek, mert Te velem vagy. Így csendesedjünk el és emeljük fel szívünket az Úrhoz.” – szólt ezt követően Gecse Attila református lelkipásztor. Áldásmondás után a kórház munkatársai az „Isteni Irgalmasság” Ökumenikus Kápolna falán elhelyezett feszületnél elhelyezték a megemlékezés koszorúját és az örök világosság jelképeit, a mécseseket.

Kép

A rendezvényen Gecse Attila református lelkipásztoron kívül Molnár József evangélikus lelkész és Tószegi István görögkatolikus pap végzett igei szolgálatot.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.