Ugrás a tartalomra

Az evangélikusságot erősíti régiónkban az egyházkerületi nap

Létrehozva
Idén Miskolc ad otthont a Találkozó Veled elnevezésű nagyszabású rendezvénynek.
Kép
Fabiny Tamás püspök az Evangélikus arcok című vándorkiállítások megnyitóján / Fotó: Osztie Tibor

Az Északi Evangélikus Egyházkerület május 25-én, szombaton 9.20-tól, 17.45-ig Miskolc belvárosának több helyszínén rendezi egyházkerületi napját a miskolci önkormányzat segítségével. A rendezvény előhírnöke volt május 17-én, pénteken, a miskolci polgármesteri hivatal aulájában megnyitott „Evangélikus arcok” című többszörös vándorkiállítás. 

Az egyházkerületi nap több generációs, de egyik kiemelt célcsoportja az ifjúság, mivel az evangélikus egyházban az idei év Az ifjúság és elköteleződés éve. Mellettük a többi korosztály képviselőjét is várják, akár más keresztény felekezetekből is. A részvétel ingyenes, de aki szeretne ebédet kapni, annak regisztrációhoz kötött, amit ITT lehet megtenni. 

Felpezsdíti az egyházi életet

- Több évtizedes hagyománya van annak, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház minden egyházkerülete ilyenkor tavasszal missziói napokat rendez. Az Északi Evangélikus Egyházkerületben, ahová Miskolc is tartozik, mindig más régióba visszük el ezeket a találkozókat – nyilatkozta szerkesztőségünknek Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Evangélikus Egyházkerületének püspöke, aki Miskolcon szolgáló szintén evangélikus lelkész édesapja révén gyermekkorában 4 évet élt a városban. 

Kép
A tavalyi evangélikus egyházkerületi napon a csömöri sportcsarnokban / Fotó: Magyari Márton

-  Tavaly Csömörön jártunk, két éve pedig Óbudán, amikor Pavlo Shvarts ukrán evangélikus püspök volt az igehirdetőnk. Azt megelőzően Nyíregyházára és Dabasra vittük el a találkozót. Viszont Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében legalább 15 éve nem voltunk, utoljára 2008-ban Kazincbarcikán. Bevallottan az a célunk, hogy az itteni kisebbségben lévő evangélikusokat megerősítsük, ezért a „Kezdjük el az építést” (Neh. 2,20b) mottót választottuk Nehémiás könyvéből. Emellett kívülállókat is szeretnénk hívogatni. Az a tapasztalatunk, hogy ahová egy ilyen missziói nappal kitelepülünk, ott megelevenedik az egyházi élet – osztotta meg a püspök. 

Színes programkavalkád

Beszámolt róla, hogy a programok nagy része a Szent István téren lesz, eső esetén pedig a miskolci Városházán, vagy a belvárosi evangélikus templomban. A fő téren tartják a nyitó istentisztelet Lóczy Tibor sajógömöri evangélikus lelkész igehirdetésével a Felvidékről, amit pódiumbeszélgetés követ. Itt lesz többek között Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető, L. Ritók Nóra pedagógus, a gyermekszegénység ellen küzdő Igazgyöngy Alapítvány alapítója és Badin Ádám felvidéki bábművész, rendező. 

Érdekes programpontnak ígérkezik az „Örökségünk az Eperjesi-Miskolci Jogakadémia” című minikonferencia és koszorúzás, a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karának bevonásával. Továbbá „Bor és hit” címmel tokaj-hegyaljai borászok tartanak majd előadást és borkóstolót a polgármesteri hivatal közgyűlési termében. 

A rendezvény plakátja

A Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolában bibliaköröket és tematikus beszélgetéseket tartanak. A belvárosi evangélikus templomban pedig közös éneklésre nyílik lehetőség. A kísérőprogramok között ugrálóvárra, arcfestésre, gyöngyfűzésre, a felnőttek számára pedig termelői vásárra lehet számítani, amelynek bevételét a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye ifjúsági munkájára szánják. 

Hozzátette, hogy az alkalomnak lesz ökumenikus része is a záró istentisztelet keretében, mert Miskolcon hagyományosan jó a keresztény felekezetek közötti együttműködés. Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érseke, Juhász Ferenc római katolikus pasztorális helynök, a Mindszenti templom plébánosa és egy református lelkész is szolgálni fog. 

A felvidékieket is várják

Elmondta, hogy bár a világban 75 millió evangélikus él és hazánkban az evangélikus egyház a harmadik legnépesebb történelmi egyház, Észak-Magyarországon az erőteljes elvándorlás miatt mégis megfogyatkozott a hívek száma. Az Északi Evangélikus Egyházkerületben 100 ezer fő alatti azoknak a száma, akik evangélikusnak vallják magukat. Az utóbbi évtizedekben a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium egyházi átvételével, valamint az arnóti székhelyű Abaffy Gyula Szeretetszolgálaton keresztül tapasztalható erősödés.

Kép
Az evangélikus egyházkerületi találkozó helyszíneiben a miskolci önkormányzat is segít / Fotó: Osztie Tibor

Miskolcon jelenleg három evangélikus gyülekezet működik: a belvárosban, Diósgyőrben és a Vasgyárban. A környéken pedig Arnóton és Sajókazán vannak evangélikus gyülekezetek. Több fiatal lelkész is érkezett a régióba a közelmúltban. Emellett a Felvidéken szintén élnek evangélikusok, de nehéz helyzetbe kerültek, ezért őket is várják az egyházkerületi napra - tudtuk meg. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.