Ugrás a tartalomra

Égi áldást is kapott a városi keresztút sok száz hűséges résztvevője

Létrehozva
Az áprilisi havazás sem tántorította el a híveket, hogy végigjárják a városi keresztutat Krisztussal vasárnap délután.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Miskolcon évtizedes hagyománya van a keresztútjárásnak, amely a Szent Anna templomtól indul, a belváros egy részén keresztülhalad az Avasi református templom mellett, a Mindszenti templom előtt elvonul, majd a Pannon-Tenger Múzeum épületénél felkanyarodik a Kálváriára. Idén nagyböjt ötödik vasárnap délutánján 15 órakor, Krisztus halála órájában indult el a menet és 17 óra tájban ért a Kálvária-dombra. Az útvonal biztonságáról a rendőrség és a polgárőrség gondoskodott. 

A zord időjárás ellenére több százan kapcsolódtak be mindenféle korosztályból a keresztútba, köztük Ternyák Csaba egri érsek is, aki az út utolsó állomásán, a Kálvárián megáldotta a felújított stációkat, amit korábban már beharangoztunk. Az ez évi városi keresztút különlegessége az volt még, hogy a szentévi zarándoklat mottójával, „a remény zarándokaiként” vonultak rajta végig a résztvevők. 

Kép
A Szent Anna templomtól indult a menet. Fotók: Juhász Ákos

„Utunkon a szenvedő Jézust követve imádságunkban kérjük, hogy a szomszéd Ukrajnában szűnjön meg a háború, legyen béke, és embertársaink sebei begyógyuljanak! Abban a reményben indulunk el, hogy Szentatyánk, Ferenc pápa, aki ezt a jubileumi évet megnyitotta, teljesen felépül, és karizmatikus bölcsességével továbbvezeti Isten földi zarándoknépét” – köszöntötte a jelenlévőket Juhász Ferenc atya, a Mindszenti templom plébánosa, pasztorális helynök az első állomáson, a Szent Anna templomban. 

„Megrendítő tudnunk, hogy ezt az utat először a mi Urunk Jézus Krisztus járta, értünk hordozva a keresztet. Így, amikor sok százan vonulunk Miskolc városában, muszáj arra is gondolnunk, hogy ez olyan zarándokok keresztútja, akik Krisztust követik. Az Ő nyomában járnak, bűnbocsánatért esedezve önmagukért, családjaikért, közösségeikért és városunkért” – hangsúlyozta.

Kép
Az alsó Papszeren az Avasi templom alatt haladtak el.

A 14 állomáson a római katolikus egyházközségek és egyházi közösségek olvasták fel elmélkedéseiket, és a Megváltó szenvedését szimbolizáló nagy fakeresztet is maguk vitték a menet elején. Az eddigi szokáshoz híven, az Avasi templomnál, a hetedik állomáson most is Hangó István református lelkipásztor vállalta, hogy áhítatot tart, illetve Menyhárt Szabolcs, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolci csoportjának elnöke szavalatát is meghallgathatta a tömeg. 

Kép
A Kálvárián már sűrű pelyhekben hullott a hó, (balra) Juhász Ferenc atya és Ternyák Csaba egri érsek

 „A miskolci hívek és polgárok nagy becsben tartott és kedves helyszíne a Kálvária, ahol sétálni, pihenni, a környezetben gyönyörködve imádkozni, immáron nemcsak fizikai és szellemi, hanem lelki örömöt is jelent. Köszönöm azt az összefogást, amivel Jézus szenvedésének állomásait rendben tartják és gondozzák! Szeretettel adom áldásomat erre a szép hagyományra is, amellyel a városon átvonulva Jézus passiójáról elmélkednek. Az Úr szenvedése adjon erőt minden zarándoknak, hogy életük a Kálvárián túl, a húsvéti feltámadásra vezessen” – mondta a keresztút végén Ternyák Csaba egri érsek, megáldva a híveket és a stációkat. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.