Szabadidő

Sétálva keresték a nőt Miskolcon
Szombaton elindultak az idei garantált városnéző séták, a jelige és a túra tematikája most a "Keresd a nőt!" volt.

Március közepén is Termelői Nap
Portékákkal és húsvéti kézműves foglalkozással vár mindenkit március harmadik vasárnapján is a Miskolci Termelői Nap.

Szimfonikus hangszereléssel is jól szólt a Queen a Művészetek Házában
Szimpatikus szolnoki szimfonikusok adtak ízelítőt péntek este a Queen együttes dalainak kvintesszenciájából Miskolcon.

Már a nyitónapon egymás sarkát taposta a tömeg a Kocsonyafesztiválon - képgalériákkal
Óriási érdeklődés övezte a fesztivál péntek délutáni megnyitóját, amelyen rekordszámú, több mint kétszáz felvonuló vett részt, aki csak tehette béka jelmezbe is beöltözött.

Béka a köbön: látványos felvonulással kezdődött az idei Kocsonyafesztivál
Idén még a tavalyitól is sokkal színesebb lesz a rendezvény – ígérték a szervezők. Ebből már a fesztivál hagyományos nyitó felvonulása is ízelítőt adott.

„Békalandok”, nem csak békarajongóknak az Ellipsumban
A Kocsonyafesztivál ideje alatt játékos békás programok várják az Ellipsum látogatóit.

Itt a friss Kocsonyafesztivál applikáció
Android és iOS rendszert futtató okoseszközökre is megérkezett a Kocsonyafesztivál applikációjának frissítése.

Szopkó Tibor: akár erőnkön felül is támogatjuk a miskolciak védelmét
A városvezető elmondta, több mint hárommillió forint pluszforrást fog kapni a rendészet.

Fokozott ellenőrzést tartanak Miskolcon, a rendőrség ezzel indokolta a döntést
Maga a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője rendelte el a fokozott ellenőrzést.

Nem szól már a Kamehameha: meghalt a Dragon Ball képregény megalkotója
68 éves korában elhunyt Torijama Akira, minden idők egyik legkelendőbb japán képregénye, a Dragon Ball alkotója.

Hamarosan értesítik a Salkaházi Sára Miskolc Program játékának nyerteseit
Azok közt orsoltak, akik kifejtették véleményüket Miskolc jövőjével kapcsolatban.

Még nagyobb, még színesebb lesz az idei Kocsonyafesztivál
Csaknem száz színpadi produkció, rengeteg gyermekprogram és előadás, számtalan gasztroesemény, összesen mintegy százötven kulturális rendezvény várja az érdeklődőket a Kocsonyafesztiválra. Szombaton és vasárnap lesz régiségvásár is.

A Real Madrid és a Fradi U15 is összecsaphat hétvégén Miskolcon
Magyarországon először lesz szabály egy versenyen, hogy csakis női gombfocicsapatokkal lehet indulni.

MiNap-indító(2024.03.07.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Mély lélegzet: még a levegő is kitisztult Miskolcon a Kocsonyafesztiválra!

Ilyen fesztiválja csak Miskolcnak van
Miben más az idei Kocsonyafesztivál, mint a korábbiak? Milyen programokat ajánl a főszervező? Lipták Ádámot, a rendező cég ügyvezetőjét kérdeztük.

Taroltak a táncosok, rengeteg éremmel tértek haza a területi bajnokságról
Tizenegy bajnoki címet és további hat érmet szereztek a Miskolcz-Revital TSE versenyzői a legutóbbi területi bajnokságon.

Romantika a moziban: ingyenes filmvetítés Nőnap alkalmából
Másfél órás üde, könnyed és vicces kikapcsolódást nyújtó filmre invitálják a romantikázni vágyókat március 8-án este 7 órától a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermébe, ahol a Beugró a paradicsomba vígjátékot lehet térítésmentesen megtekinteni.

Az iroda érdeme – jubileumi évet nyitnak a városnéző sétákkal
136 séta és 3701 résztvevő – ez az eddigi kilenc szezon mérlege, ami a garantált városnéző sétákat illeti. A MIDMAR Kft. által működtetett Tourinform Miskolc mindennek apropóján idén jubileumot ünnepel.

Minden korosztály válogathat az utcaszínházi előadások között a Kocsonyafesztivál porondján
Hagyományőrzés és kísérletezés, ez az utcaszínházas előadók ismérve – hangoztatta az idei Kocsonyafesztivál Porondon Miskolcon programjának szervezője, Fekete Dávid.

Rekordot döntöttek a magyarok tavaly külföldi utazásokra
Majdnem másfélszeresére, ezerötszáznyolcvanöt milliárd forintra nőtt egy év alatt az az összeg, amit a magyarok külföldi utazásokon elköltöttek – írja a Bank360 a KSH jelentésére hivatkozva.