Ugrás a tartalomra

Életmód

Koronavírus - Tovább csökkent az elhunytak száma
Egészség
Meghalt 77, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1419 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Áldást hozó ajándék – Diósgyőrben megszentelték a Szinva vizét
EgyházMiskolc
Görögkatolikus szertartás szerint megszentelték a Szinva patak vizét vasárnap a miskolci II. János Pál pápa téren.
Koronavírus – száz alatt maradt az elhunytak száma
EgészségBelföld
1778 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 342 237 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Készen áll az új szolgálatra
EgyházBelföld
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Pásztor Dánielt választotta meg következő püspökének, aki az utóbbi hat évben püspökhelyettesként dolgozott Csomós József mellett. Életében kétségtelenül meghatározó volt, hogy lelkész családba született, de ez önmagában még nem jelentette azt, hogy a lelkipásztori hivatást kell választania. Legfőbb céljairól és a szolgálathoz való hozzáállásáról beszélgettünk vele.
Vasárnap is kitehették a „megtelt" táblát Bánkúton
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombathoz hasonlóan vasárnap is le kellett zárnia a rendőrségnek a Bánkútra vezető utat. Nyomatékosan kérik továbbra is, hogy oda kocsival inkább ne induljunk el.
Online edzésekkel kerülhetünk formába
SzabadidőMiskolc
Hogyan csillapítsuk mozgásigényünket a bezártság ellenére? Futni vagy biciklizni edző nélkül is lehet a természetben, sokan azonban az irányított, csoportos órákat részesítik előnyben.
Átlépte a 340 ezret a fertőzöttek száma Magyarországon
EgészségBelföldMiskolc
Több mint 2700 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 340 459 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 554 főre emelkedett – derül ki a koronavirus.gov.hu oldal legfrissebb adataiból.
Idén is kétezer fát ültet el az önkormányzat
Környezet
A tavaly ősszel indult faültetési program 2021-ben is folytatódik.
Óvatosságra int a rendőrség a téli időjárás miatt
Környezet
Beköszöntött a fagyos időjárás, így a rendőrség közleményében a körültekintőbb közlekedésre hívja fel a figyelmet.
Naponta még mindig száz felett a koronavírus miatt elhunytak száma
Egészség
Meghalt 115, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2907 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Orbán: február 1-jéig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket
EgészségMiskolcBelföld
Megfogadják az operatív törzs tanácsát, egyelőre a tantermen kívüli digitális oktatás is marad a középiskolákban.
Hétfőtől csak negatív teszttel enged be Anglia
EgészségVilág
A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
Kevés az influenzás
EgészségBelföld
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint december 28. és január 3. között 2200-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön.
Ellátottakat és dolgozókat oltottak az Őszi Napsugárban
EgészségMiskolcBelföld
Mintegy száz ellátott és több mint húsz munkatárs kapta meg a koronavírus elleni védőoltást az Őszi Napsugár Otthonban csütörtökön. Az oltás lebonyolításában a megyei központi kórház segítette az intézményt.
Gerald Durrellre emlékeztek a miskolci állatkertben
KörnyezetMiskolc
A járvány miatt ebben az évben a nyilvános ünneplés ugyan elmaradt, de a világhírű zoológus üzenetének fontossága nem tűnt el a koronavírus idején sem.
Napsütésre, de hóra és hidegre is készülni kell a hétvégén
KörnyezetBelföld
Hétvégén kezdetben még inkább borult lesz az ég, szombaton viszont az ország nagy részén kisüt a nap. Pénteken a Dunántúlon, míg vasárnap délebbre várható csapadék: akár havas eső, hó is. Ezzel együtt hidegre is készülni kell, helyenként napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Megnyitották az alaszkai vadont az olajkitermelők előtt
KörnyezetVilág
A Trump-adminisztráció megnyitotta Alaszka sarkvidéki nemzeti parkjának (ANWR) egy részét az olajkitermelők előtt.
Országosan négy idősotthonban kezdik meg az oltást, a miskolci Őszi Napsugár Idősotthon is köztük van
EgészségMiskolc
A kormány döntése alapján a miskolci Őszi Napsugár Idősotthon is bekerült azon négy intézmény közé, ahol az országban elsőként kaphatnak védőoltást az ott dolgozók és a lakók.
Meghalt 127 beteg, 3068-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt 127, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3068 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Hétfőtől új helyen működik a gyermekorvosi ügyelet
EgészségMiskolc
A költözésre azért van szükség, mert a megyei kórház még decemberben jelezte az önkormányzat felé, hogy az ügyeletnek ettől az évtől nem tud helyet biztosítani.