Ugrás a tartalomra

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Létrehozva
Sok program kapcsolódik a házasság hetéhez minden évben, amit már 2008 óta tartunk meg hazánkban. Most azonban szinte minden az online térbe szorul, így a házasok találkozója és a jegyesek oktatása is. „A házasság véd- és dacszövetség annak érdekében, hogy egymást boldoggá tegyük” – vallja egy huszonkét éve házasságban élő pár.

A szerelem és a házasság együtt jelenik meg az európai ember agyában. Nem csoda hát, ha a Valentin-nap és a házasság hete ugyanabban az időszakban van: február 14. környékén. Az életüket papírral is összekötőket egy héten át ünnepeljük február 7-étől. A kezdeményezés csaknem két évtizede indult el Angliából, Magyarországra 2008-ban ért ide. Mára már négy kontinens huszonegy országában ünneplik. Célja, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsa a figyelmet. 

A programsorozathoz hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság és a család mellett. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Az idei hét arcai Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia.

Kép

Egy másik házaspár pedig online találkozóra készül február 10-én, szerdán, este 6 órától. A görögkatolikus egyház által hirdetett eseményen Joó István és felesége, Bernadett várja beszélgetésre a házasokat. – Szép, ugyanakkor kemény dolog a házasság, nagyon nagy energiákat igényel mindkét féltől folyamatosan – mondta Joó Bernadett, aki huszonkét éve él boldog házasságban. – Fontos, hogy tudjak a másik hogylétéről, letapogassam lelki folyamatait és persze én is tudjak szólni arról, hogy bennem mi zajlik. Huszonnégy évünk alatt természetesen velem is előfordult már, hogy nem tudtam, mi bajom van: a düh olyan jel, ami mutatja, beszélnünk kell. A legjobb, ha együtt kiderítjük, mi okoz bennem feszültséget, ehhez nyugalmat kell teremteni. Azt javaslom a házaspároknak, hogy randizzanak sokat. Már három gyermekünk volt, mikor rájöttem, hogy hiányzik a kettesben töltött idő. Ekkor fogadtunk egy bébiszittert, aki addig vigyázott csemetéinkre, míg mi közös programokra mentünk, ahol meg tudtuk beszélni, éppen mi foglalkoztat minket – mondta az ötgyermekes családanya, aki férjét legjobb barátjának, lelki társának nevezte.

Az online találkozó szervezője, Varga Csaba két nappal később igazítja el útjukon a házasulandókat. – Február 12-én, pénteken este 7 órától Arnóczi Krisztina mentálhigiénés szakember részvételével beszélgetek a jegyesekkel arról, hogy mi lesz majd az esküvő után. Mindenki csak a nagy napot tervezi meg, de a hétköznapokra nem gondol, ezt szeretnénk egy kicsit előtérbe helyezni. Míg mindenkinek megvannak a maga külön kapcsolatai a házasság előtti életből, a frigyre lépés után már egységben kell gondolkoznunk: kik lesznek, akik távolabb kerülnek tőlünk és kik közelebb – mondta a görögkatolikus pap, aki még várja a jelentkezéseket az alábbi e-mail-címen: cspbizmiskolc@gmail.com.

Évente harminc-ötven pár hallgatja végig a Mindszenti Plébánia jegyesoktatását, ami hat alkalomból áll. – Nagy lépés, mikor két ember összeköti egymással az életét, és nem szeretnénk, ha a párok fejest ugranának ebbe. A jegyesoktatás célja, hogy felkészítsük őket a házasságra, hiszen egyházunk szerint ez csak egyszer köthető. Az elmúlt tíz-tizenöt évben nagy változáson ment át a fiatalok hozzáállása az élethez, hiszen Európa minden országában élnek. De amikor az esküvőt tervezik, azt itthon képzelik el – mondta Juhász Ferenc, a Mindszenti Plébánia plébánosa, aki hozzátette, idén online tervezik megtartani a jegyesoktatást február végétől. – Zoomon vagy Skype-on, esetleg egyéb formában tesszük lehetővé az előadások meghallgatását. Ugyanolyan formában, mint ahogyan ma az órákat tartják a tanárok. Örülünk, hogy legalább ez a lehetőségünk megvan rá, még ha ez azzal is jár, hogy személyesen nem tudunk találkozni a jegyes párokkal és ők sem egymással, ami pedig nagyon fontos lenne – összegzett az atya. 

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.