Életmód

Müller Cecília: indokolt lehet a jelenlegi korlátozások fenntartása
Az országos tisztifőorvos erről az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre beszélt.

A Moderna vakcinája is zöld utat kapott az EU-tól
Ez már a második koronavírus elleni oltás, ami megkapta az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását.

Nem csökkent az örökbefogadási kedv
Közel ezer kutya és macska talált szerető gazdira tavaly a miskolci menhelyeken keresztül. Úgy tűnik tehát, hogy bár a szabályok szigorodtak év közben, az örökbefogadási kedv a világjárvány ellenére sem csökkent.

Vízkereszt ünnepe van
Január 6-án ünnepeljük a vízkeresztet, ami a napkeleti bölcsek megjelenéséhez, Jézus megkereszteléséhez és első csodájához, a víz borrá változtatásához köthető. Vízkereszt tehát Jézus Krisztus megnyilvánulásának momentumait kapcsolja össze.

Újra beindult az oktatás, de előtte tesztelték a tankerület pedagógusait
A tesztelés önkéntes alapú, ha lesz oltás, annak beadása is egyéni döntés lesz.

Szombattól Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke
Pásztor Dánielt november 18-án választották meg püspöknek, január 9-én pedig - több új tisztségviselővel egyetemben - be is iktatják hivatalába.

A zöld varangy lett az év kétéltűje
A versenyt meghirdető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt írta: a varangyokat sokan tartják nyálkás, undorító állatnak, pedig rossz hírnevükre egyáltalán nem szolgáltak rá.

Koronavírus: kétezernél is több fertőzött, száztizennyolc halott
Borsod-Abaúj-Zemplénben szerdára 87 új fertőzöttet regisztráltak.

Miskolcon is megkezdték az egészségügyi dolgozók oltását
A járványügyi feladatokat (is) ellátó megyei központi kórház mintegy háromszáz egészségügyi dolgozóját oltották már be – kedd délutánig – a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon.

Egész Angliára zárlatot rendelt el a brit kormány
Egész Angliára zárlatot rendelt el a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezésére.

Szlovákiában is kimutatták a koronavírus új változatát
Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét – jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter közlésére hivatkozva hétfőn a TASR szlovák hírügynökség.

Megérkezett az újabb vakcinaszállítmány
Megérkezett a harmadik vakcinaszállítmány Magyarországra - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt.

Már több mint tízezren haltak bele a koronavírusba Magyarországon
Meghalt 103, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 870 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

Gyakori kérdések-válaszok a vakcináról
2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech vakcina. Ezzel a vakcinával kezdődött meg az egészségügyi dolgozók oltása. A vakcináról leggyakoribb kérdéseket és válaszokat itt olvashatja.

Beoltatja-e magát a koronavírus ellen ? – járókelőket kérdeztünk
Az általunk megkérdezett miskolciak két táborra oszlanak: határozott véleményt alkotnak arról, hogy beoltatják-e magukat a koronavírus ellen.

Félmilliárdból újulhat meg az „ötmilliós” városjelkép
Még a karácsony előtti napokban ülésezett a Miskolci Tervtanács. A téma az Avasi kilátó felújítási terveinek megvitatása volt.

Hamarosan állatokon tesztelhetik a magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt
Azt vizsgálják majd, hogy a hosszú mesterséges lélegeztetési ciklusok után történik-e tüdőszövet-sérülés.

Koronavírus: ismét 1000 fő alatt az új megbetegedettek száma
Megyénkben 44 újabb fertőzöttet regisztráltak.

Akciót indít az Ökumenikus Segélyszervezet a horvát földrengés utáni újjáépítés támogatására
A szervezet azt kéri az adományozóktól, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a szomszádos ország károsultjaival.

Nyilvános az oltási terv, nézze meg nálunk!
Az egészségügyisek után a szociális ellátásban dolgozók következnek majd.