Ugrás a tartalomra

Lendületes növekedés a kkv-k finanszírozásában

Létrehozva
A kis- és középvállalati hitelezés országos trendjeiről és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményeiről tartottak sajtótájékoztatót egy osztrák bank munkatársai csütörtök délután a Diósgyőri vár Borozójában.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Mint megtudtuk, várhatóan idén is kétszámjegyű bővülést mutat a haza kkv-szektor hitelállománya, és tovább nő a kereslet a fix kamatozású konstrukciók iránt. Az Erste Bank a piaci átlagot meghaladó növekedésre számít az új folyósításokban mind országosan, mind Borsodban: a megyében tavaly a kkv-hitelállomány a bankszektor átlagánál nagyobb ütemben gyarapodott.

A szerdai sajtótájékoztatón az Erste Bank kis- és középvállalati igazgatója, Szerdahelyi Róbert kiemelte, a pénzintézetnél a vállalati hitelállomány 21 százalékkal gyarapodott tavaly, és ezzel a bank piaci részesedése a vállalati hitelezésben a három évvel ezelőtti 4 százalékról 7 fölé nőtt.

Kép

Kifejtette továbbá: lendületes növekedést mutat a kkv-finanszírozás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, ahol az állomány közel 17 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a hitelezett ügyfelek száma 9 százalékkal haladta meg 2018 végén az egy évvel korábbit. A hitelfelvételek számának dinamikus emelkedése a borsodi gazdaság erejét mutatja, ugyanakkor van még tér a további bővülésre – tette hozzá.

Kép

A tájékoztatót követően az Erste Bank elismerte legrégebbi – több mint 20 éve náluk bankoló – Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis- és középvállalati ügyfeleit.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.