Ugrás a tartalomra

Magyarország tengeri kikötőt létesít Triesztben

Létrehozva
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Triesztben.
Kép
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Zeno D'Agostino, a kikötő vezérigazgatója a trieszti kikötőben 2019. július 5-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.

A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente - ismertette a miniszter.

Kiemelte, hogy a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.

Kép

 A megállapodással új fejezet kezdődik a magyar-olasz kapcsolatokban, a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen bíztató - fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy a "fejlődés irányába nyitnak kikötőket", és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez. A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról. Hozzátette, hogy tárgyaltak nagy infrastruktúrális együttműködésről, amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között. Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és "erős fejlődési útvonalon" halad.

Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik. Elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.