Közölte, a vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak az állattartókra szeretnék "áttolni".
Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októberétől nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani. Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja - mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot.
Februárban a vágósertés felvásárlási ára még csaknem 50 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Jelentősen csökkent a sertés ára
Létrehozva
Jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára a koronavírus-járvány miatt - mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ez is érdekelhet
Miskolcon értékelt Tállai András
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.