Ugrás a tartalomra

Szünidei munka diákoknak

Létrehozva
A koronavírus a nyári diákmunkára is rányomta a bélyegét, mivel az idén kevesebb lehetőség közül válogathatnak a fiatalok. A megkérdezett diákszövetkezetek és toborzó cégek szerint a vállalkozások most elsősorban saját dolgozóik megtartására törekszenek, így az idénymunkára is kisebb az igény.
Kép
Kevesebb munkát tudnak ajánlani most a diákoknak.

Idén nyáron is sok diák szeretne munkát vállalni. Bíró Ágnes például boltban, adminisztratív területen vagy az állatkertben dolgozna szívesen. "Még nem dolgoztam korábban, de szívesen vállalnék munkát, mert nemsokára 18 éves leszek." Vass-Gábor Zsombor idén fejezi be az általános iskolát, és a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni a szünidőben. "Azért szeretnék elmenni dolgozni, mert anyukám egyedül nevel és szeretnék neki segíteni. Sajnos mindenhol azt mondják, hogy 15 évesen még nem kaphatok munkát."
Az egyik iskolaszövetkezet szerint idén nyárra eddig kevés diáknak tudtak munkát ajánlani. A cégek most elsősorban a 18 évet betöltött fiatalokat keresnik fizikai munkára, vagy nappali tagozatos egyetemistákat gyakornoki pozíciókba. "A nagy megrendelőink visszamondták a diákmunkákat, innentől kezdve a diákok hiába érdeklődnek, egyelőre nem tudunk lehetőséget adni - mondta Barkai Gábor, a Diák-Meló Iskolaszövetkezet elnöke. - Várhatóan azért július vége felé, augusztustól vélhetően már lesznek munkák, de most még nem látjuk, hogy pontosan hogyan és miként."
Az iskolaszövetkezet elnöke hozzátette, hogy már felvették a kapcsolatot a multinacionális cégekkel, valamint helyi kis- és középvállalkozásokkal, de még mindig nagy a bizonytalanság.
Az egyik miskolci fejvadász cég szerint a járvány teljesen átalakította a munkaerőpiacot. "A munkáltatók részéről kevesebb az igény, sőt sok esetben meg is szüntetik a kereséseket - árulta el Kiss Krisztina, az EastJob Bt. ügyvezetője. - Egyrészt azért, mert a rendelésállományuk csökkent, átálltak részmunkaidős foglalkoztatásra vagy egyszerűen csak nincs annyi megrendelésük, hogy újabb bővítéseket tudjanak végigvinni."
Az ügyvezető hozzátette, a munkáltatók most elsősorban saját dolgozóik megtartására törekednek, így az idénymunkát vállalók számára lényegesen kevesebb a lehetőség ezen a nyáron.

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.