Ugrás a tartalomra

Fejleszt és bővít Miskolcon a Patec

Létrehozva
A beruházás, mely újabb 71 munkahelyet jelent, a miskolci városháza szerint ékes bizonyítéka annak a háttérmunkának, amelyet a városvezetés Magyarország kormányával együttműködésben az elmúlt egy évben végzett, és amelyet folytatni kíván az elkövetkező években is.
Kép
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Újabb 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon a szingapúri autóipari beszállító cég, ezzel több mint 70 új munkahelyet teremt – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szingapúrban.

A megállapodással tovább erősödik a magyar autóipari beszállítói ágazat – fogalmazott a tárcavezető. Szijjártó Péter elmondta, a vállalat nemcsak bővíti jelenlegi kapacitásait, hiszen a beruházás magában foglalja az ipari robotok gyártásának, fejlesztésének első fázisát is. Mindehhez a kormány 500 millió forintos támogatást biztosít a Patec Precision Kft.-nek. Újabb 71 munkahelyet jelent a beruházás.

A cég 2018-ban kezdte meg a gyártást a Miskolctól északra elhelyezkedő Mechatronikai Ipari Parkban felhúzott üzemében. A szingapúri autóipari beszállító cég elsősorban ablaktörlő-rendszerekhez gyárt alkatrészeket, fontos partnerük mások mellett a Bosch és a Mitsuba autóipari cég.

A miskolci polgármesteri hivatal csütörtöki közleményében leszögezte: Szijjártó Pétert az elmúlt egy évben többször is fogadta hivatalában Veres Pál, Miskolc polgármestere, hogy a város és a magyar kormány együttműködési lehetőségeiről egyeztessenek. "A miniszter mostani bejelentése alátámasztja, hogy ha egy város vezetői pártpolitika helyett valódi várospolitikával foglalkoznak, akkor pártállástól függetlenül is érhetnek el komoly eredményeket." - írják.

- Az újabb, 71 új munkahelyet eredményező miskolci beruházás ékes bizonyítéka annak a sokszor nem a nagy nyilvánosság előtt folyó, kitartó háttérmunkának, amelyet a városvezetés Magyarország kormányával együttműködésben az elmúlt egy évben végzett, és amelyet folytatni kíván az elkövetkező években is Nagy-Miskolc fejlesztése, felvirágoztatása érdekében - hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.