Ugrás a tartalomra

Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók az elmaradt foglalásaik utáni 80 százalékos támogatást

Létrehozva
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít - közölte az MTÜ csütörtökön.

A kompenzációt minden, az NTAK-ba regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra a rendszerbe. A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80 százaléka. A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel az NTAK felületén, az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni - írták.

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról az info.ntak.hu oldalon olvasható.

Ez is érdekelhet

20. Coop Rally
Kelet-Magyarországon folytatódott a 20. Coop Rally
GazdaságBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén huszadik alkalommal rendezték meg a Coop Rallyt, amely a minőségi magyar élelmiszereket és a hazai élelmiszeripar szereplőit állítja középpontba.
Tartós ipari csomóponttá válhat Miskolc
GazdaságMiskolcBelföld
Átalakulóban van az ipari parkok szerepe, a hagyományos termelés helyszíneiből összetett gazdasági ökoszisztémák központjai lettek.
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.