Ugrás a tartalomra

Új befektetőt vár a „finn darugyár” egykori területe

Létrehozva
A közművesített területet többfordulós tárgyalássorozatot követően tudta visszavásárolni a Miskolc Holding.
Kép
Forrás: mechapark.hu

Visszakerült az önkormányzat tulajdonába a Mechatronikai Ipari Park egy tizennégy hektáros része. Információink szerint a földterület része annak a huszonöt hektárnak, melyet még 2011-ben, az előző városvezetés hivatalba lépését követően vásárolt meg a Konecranes cégcsoport magyarországi érdekeltsége.

Az akkori hírek szerint a finn cég azért vásárolta meg a korábban teljesen közművesített területet, hogy itt alakítsa ki egyik legnagyobb gyártókapacitását. A beruházásról annak idején úgy írt a sajtó, hogy annak értéke meghaladta volna a hatmilliárd forintot, teljes kapacitáson négyszáz főt foglalkoztatott volna, azonban mindebből kilenc év alatt sem lett semmi.

A Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési és ingatlangazdálkodási igazgatója lapunknak elmondta, a szóban forgó huszonöt hektár egy részét már korábban visszavásárolták, a teljes terület visszaszerzése viszont korántsem volt egyszerű feladat.

- Sajnos az annak idején megkötött adásvételi szerződés elsősorban a vevőnek, nem pedig az azt eladó önkormányzati Társaságnak adott jogokat, ezért egy hosszas, többfordulós tárgyalássorozat végére jutottunk el oda, hogy ezt a tizennégy hektárt is vissza tudtuk vásárolni, mégpedig nagyságrendileg annyiért, amennyiért annak idején eladásra került – hangsúlyozta Halmai Gyula.

Több forduló

A Miskolc Holding szerint a terület visszaszerzése kiemelt jelentőségű, mert a város lassan híján van azoknak a közművesített területeknek, melyeket Miskolc ki tud ajánlani az érdeklődő befektetőknek.

- Fontos azért is, mert a jelenlegi önkormányzat rendszeresen azt a kritikát kapja, hogy mindent értékesítene. Erről természetesen nincs szó, csupán arról, hogy a kihasználatlan vagyonelemeinket – amelyeket nem tudunk hasznosítani – felelős fejlesztő részére javasoljuk értékesíteni. Ilyen például az egykori Avas szálló esete.

 Az ipari park esetén viszont arról van szó, hogy egy olyan vevőtől vásároltuk meg ezt a területet, aki nem fejlesztett, amit remélhetően tovább is adhatunk olyan érdeklődőnek, aki üzemet létesít és munkahelyeket teremt – mondta.

Kép

Nagy feladat

Sajnálatos tény az is – tette hozzá Halmai Gyula –, hogy az elmúlt kilenc évben a miskolci önkormányzat 2,3 milliárd forint értékben értékesített saját tulajdonú ipari ingatlant, ebből viszont csak 380 milliót forgatott vissza.

„Így most a jelenlegi önkormányzat és holdingvezetés előtt áll az a nagy feladat, hogy új területeket készítsen elő, és alakítson át ipari területté, hiszen jelenleg még abból az ezer hektáros ipari parkból is alig 100 hektárnyi épült ki, melyet annak idején a kormányzat jelölt ki Miskolc déli iparterülete mellett.”

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.