Ugrás a tartalomra

Magyar és lengyel libahús kerül karácsonykor a németországi asztalokra

Létrehozva
Karácsonykor túlnyomórészt Magyarországról és Lengyelországból importált libahús kerül az asztalokra Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
Kép
Forrás: pixabay.com

Tavaly Németország 19 444 tonna libahúst importált, ennek 97,5 százalékát Magyarországról és Lengyelországból. A németországi belföldi vágásból 2866 tonna libahús került kereskedelmi forgalomba 2019-ben.

Az idén az első három negyedévben 28 százalékkal csökkent a németországi libahúsimport a 2019-eshez képest, a belföldi vágási volumen pedig 3,9 százalékkal maradt el a tavalyitól.

A németországi baromfihús-fogyasztásnak egyébként csak a töredékét teszi ki a libahús. A belföldi 1,58 millió tonnás baromfihús-termelésnek mindössze 0,2 százaléka liba, 2,2 százaléka kacsa, 29,7 százaléka pulyka és 65,4 százaléka brojlercsirke.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.