Bodó Sándor hozzátette: a bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik.
A megállapodásban a felek azt is vállalták, hogy a 2021 első fél évének végén ismert gazdasági eredmények tükrében újra átértékelik a megelőző másfél év gazdasági eredményeit, egyebek mellett a bérek helyzetét is.
Az államtitkár kiemelte, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
Bodó Sándor szerint hosszú és nehéz munka van mögöttük, ugyanis 7 tárgyalási fordulója volt a 2021-es bértárgyalásoknak, a a bérmegállapodást a nyolcadik alkalommal, hétfőn írták alá a felek.
Közölte, a 2021-es béremelés hatására 2010-hez képest a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig már csaknem 145 százalékkal emelkedett.
A kormány továbbra is azért dolgozik, hogy folyamatosan emelkedjenek a bérek, a cégek jól teljesítsenek és a magyar gazdaság fejlődni tudjon - jelentette ki Bodó Sándor, aki szerint ennek a munkának az eredménye a foglalkoztatási adatokon is látszik, hiszen a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, a regisztrált álláskeresők száma pedig nem éri el a 300 ezret.
Palkovics Imre, a MOSZ elnöke a bérmegállapodás aláírását azzal indokolta, hogy a minimálbér, a garantált bérminimum, illetve a minimálbérhez kötött szociális juttatásokban érintett csaknem 1,5 millió ember hátrányára "tovább nem huzakodhatnak".
Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is megerősítette, hogy "keserves" volt az idei tárgyalássorozat, bár ez minden évben nehéz, most azonban a járvány okozta helyzetben még jobban kiéleződtek az álláspontok. Az MGYOSZ alelnöke szerint az, hogy mindezek ellenére aláírták a megállapodást, az aláíró felek felelősségteljes hozzáállását tükrözi.
Februártól bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér
Létrehozva
Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Ez is érdekelhet
Miskolcon értékelt Tállai András
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.