Ugrás a tartalomra

Ideiglenes szolidaritási adót fizettetne a gazdagokkal az IMF

Létrehozva
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben - számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.
Kép

Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték, megnyugtatná a válság által leginkább sújtottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből a társadalom minden rétege kiveszi a részét.

Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta: a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.

"Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz" - mondta Gaspar.

Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai. A Nemzetközi Valutaalap javaslatát ahhoz hasonlította, mint amikor Németország újraegyesítése után szolidaritási adót vezettek be.

Március közepén Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy azok, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál, "kisebb vagy jelentősebb" adóemelésre számíthatnak. Elnöki kampánya során Biden számos javaslatot tett a vállalkozások és a magas jövedelemmel rendelkező amerikaiak adójának emelésére. Ilyen volt például a legmagasabb keresetűek egyéni adókulcsának 37-ről 39,6 százalékra emelése.

Biden egy héttel ezelőtt jelentette be újabb, ezúttal 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni, hozzátéve, hogy az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt.

Az elnök szerdai, a Fehér Házban elmondott beszédében már együttműködést ajánlott a társasági adó emelésének mértékével kapcsolatban. "A vita örvendetes. A kompromisszum elkerülhetetlen. A változás biztos"- fogalmazott Biden. Hozzátette: hajlandó beleegyezni egy alacsonyabb társasági adókulcsba, mint a 28 százalékos javaslata és hamarosan meghívja a republikánus törvényhozókat a Fehér Házba egyeztetésre.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerdán ismertette a társasági adóemelési terv részleteit, amelynek célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új bevételt teremtsenek elő. Yellen terve szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára. Ezen kívül a legnagyobb amerikai vállalatoknak 15 százalékos adót kellene fizetniük az elkönyvelt jövedelmeik után.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.