Ugrás a tartalomra

Közösen tekintették át a térség gazdasági helyzetét

Létrehozva
Ezúttal helyi cégek, vállalkozások képviselőit fogadta kerekasztal beszélgetésen a miskolci önkormányzat.

Kép
Fotó: Mocsári László

Hogyan érintette helyi cégek munkaerő-piaci, gazdasági helyzetét a pandémia? Terveznek-e fejlesztéseket a következő években, és ha igen, ezekre hatással volt-e a járvány? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket hivatott meg Miskolc önkormányzata azokkal a helyi vállalatokkal, akik képviseltették magukat a helyhatóság által szervezett keddi kerekasztal beszélgetésen.

A beszélgetésen az élelmiszeripartól kezdve, a gyógyszeriparon át, egészen az autóiparig olyan, sok munkavállalót foglalkoztató cégek vezetői jelentek meg, mint például a Joyson Safety Systems Hungary Kf.,, a Nestlé Hungary Kft., Chinoin Zrt., Unio Coop Zrt., vagy éppen az United Call Centers Kft (UCC). 

Az élelmiszeripari cégeket a beszámolók alapján nagyban érintették a járványhullámok, az ágazatban dolgozókon sokkal nagyobb volt a teher, de a leépítés helyett a legtöbb helyen úgy döntöttek: fejlesztések segítségével előremenekülnek. A call center szolgáltatást kínáló UCC Kft. ügyvezetője a minap.hu érdeklődésére úgy fogalmazott, az általa vezetett cég is gyorsan reagált a pandémia miatt kialakult helyzetre. Mint mondta, az elmúlt hónapok alapvetően átalakították működésüket.

Hosszútávon

- Nemzetközi üzletágunkban már korábban is voltak jó gyakorlatok az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban. Erre építve tavaly márciusban mindösszesen három nap alatt át tudtunk helyezni mintegy kétszázötven főt az irodából a saját otthonába mindezt ráadásul úgy, hogy ebből a partnereink semmit nem vettek észre. Ez az intézkedés úgy tűnik, hosszú távú változásokat hoz az UCC életében. Kollégák körében végzett méréseink ugyanis azt mutatják, hogy a többségük nagyon is szereti a home office-t, hosszú távon is így dolgoznának. Mi ebben maximálisan támogatjuk őket, hiszen ez egy win-win szituáció. Ha ugyanis a munkavállalóink boldogok, akkor hatékonyabb a munkavégzés, és a munka minősége is jobb – mondta el Kozma Richárd, aki hozzátette, a miskolci önkormányzattal eddig is jó volt a kapcsolatuk, bízik benne, hogy az ehhez hasonló egyeztetéseknek köszönhetően még hatékonyabb lesz az együttműködés.

Kép

Közösen fejlődni

Miskolc polgármestere azt mondta, a város foglalkoztatási paktumon keresztül a pandémia idején is együttműködött a helyi munkaadókkal és a kamarával, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a védekezési intézkedések gördülékenyen zajlottak és – bár bizonyos szektorok kétségtelenül megsínylették az elmúlt hónapokat – a gazdaság nem állt le teljesen.

- Nagyon bízom benne, hogy a nehéz hónapok után most egy intenzív növekedési szakasz kezdődik. Ezt kívánta elősegíteni a kerekasztal beszélgetés is, ahol meghallgattuk a megjelent cégek terveit, mint ahogy mi is ismertettük a városban zajló beruházásokat, fejlesztési terveinket, és elképzeléseinket – mondta Veres Pál.

Továbbra is fontos cél, hogy Miskolc és a térség együtt fejlődjön (ezt segítette elő az elmúlt hetekben lezajlott másik beszélgetés, ahol környező települések polgármesterei beszélgettek a miskolci városvezetővel). „Ezt célozza a hat megyét és hat megyei jogú várost összekapcsoló Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna. Mi értelemszerűen elsősorban Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplénben gondolkodunk, de az M30 autópálya elkészülését követően Kassával is szeretnénk megerősíteni kapcsolatunkat. Azért dolgozunk, hogy Miskolc lehessen a következő város, ami olyan ütemben fejlődik, mint jelenleg Debrecen” – zárta Veres Pál.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.