Ugrás a tartalomra

Száz esztendő tudásanyagát gyúrják egybe

Létrehozva
A kutatás mellett a diákok képzésében és a bányászati hulladék hasznosítási módjainak kidolgozásában is együttműködik az Egyetem és a szolgáltató cég.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Az évszázados múlttal rendelkező Nitrokémia Zrt. valamint a több százéves hagyományokkal bíró Műszaki Földtudományi Kar (MFK) külön-külön megszerzett szakmai ismereteit immár közösen tudják hasznosítani a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, valamint a körforgásos gazdaság területein, a cég ugyanis együttműködési megállapodást kötött az egyetemi karral. Ezt hivatalosan hétfő délelőtt írták alá.

- A Miskolci Egyetem számára fontos pillanat a mostani – vezette elő gondolatait Szűcs Péter, általános rektor helyettes. – Mondhatni, olyan területen született összefogás, ami az egyetemünk egyik fő profilját képzi: a fenntartható természeti erőforrásokkal való gazdálkodás területén. Önmagunkban azonban nem tudnánk kiváló eredményeket elérni, ehhez szintén kiváló partnerekre van szükség.

A rektor helyettes szerint a Nitrokémia Zrt. a maga területén magas szintet képvisel hazánkban.

- A cég a szennyvíztisztítás, kármentesítés terén és a bezárt bányatérségek rekultivációjában – a számunkra kiemelt fontosságú területet – meghatározó ipari résztvevő hazánkban.

A mostani együttműködés nem csak a kutatásban, de az oktatás során is kamatoztatható, erről beszélt Mucsi Gábor, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja.

Kép

- A Nitrokémia Zrt.-nek szüksége van képzett szakemberekre, akik megfelelő laboratóriumi és ipari környezetben edződtek. Ez is olyan terület, ahol szeretnénk együttműködni a továbbiakban.

MFK dékánja elmondta, hogy a kar elkötelezett a környezetvédelem mellett.

- Szakembereket képzünk a jövő iparágainak, hiszen az a tevékenység, amit egykor bányászatként neveztünk meg, megváltozott. A Nitrokémia Zrt.-vel közösen azt is szeretnénk megvizsgálni, milyen lehetőségek vannak azokban a bányászati meddőkben, a kitermelés során felgyűlt hulladékok hasznosításában, hogyan képezhetik ezek a jövő alapanyagát.

Tóth Csaba, a Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója a cég célkitűzéseiről beszélt.

Kép

- Szeretnénk a kar diákjainak gyakorlati lehetőséget biztosítani. Illetve az utolsó hazai mélyművelésű bánya vállalkozóiként szeretnénk bemutatni, mikkel találkozhatnak egy ilyen munka során. abban is hiszek, hogy rekultivált barnamezős területeken ugyan olyan jó lehetőségeket lehet biztosítani a beruházó cégeknek, mint egy teljesen új ipari parkban. Úgy vélem, állami tulajdonú cégként a Nitrokémia Zrt.-nek ez a legfontosabb feladata – véli Tóth Csaba.
 

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.