Ugrás a tartalomra

Januártól bővülnek a szülők jogai a munkahelyeken

Létrehozva
Jelentősen változik a Munka Törvénykönyve 2023. január 1-től. A kisgyermekes szülők rugalmasabb feltételek mellett dolgozhatnak majd, bevezetik a szülői szabadságot és az apasági szabadságot is meghosszabbítják az EU-s irányelvek mentén. 
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

Az Európai Uniós jogharmonizációs szabályok magyarországi átvezetése miatt több ponton is változik a munka törvénykönyve 2023. január 1-től. Az új szabályok szerint a szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét, amennyiben ezt a munkavállalók igénylik. Emellett a gyermek nyolcéves koráig kérhetik majd a munkavégzési hely, valamint a munkarend módosítását, továbbá távmunkát is igényelhetnek a szülők, amit csak kellő indoklással utasíthat el a foglalkoztató. 
 
A benyújtott javaslatok között szerepel továbbá, hogy az EU-s irányelveknek megfelelően 10 napra bővítik az apasági szabadság időtartamát, amit a születés időpontjától vagy örökbefogadás véglegesítésétől számított második hónap végéig vehetnek majd ki az apukák. 
Az apasági szabadság első öt napjára távolléti díj, a második öt napjára a távolléti díj negyven százaléka illeti meg az apát. Fontos, hogy az első öt napra járó távolléti díj teljes költsége a Kincstártól visszaigényelhető, míg a második öt nap költsége a munkáltatót terheli. Ezen túl minden munkavállalót negyvennégy munkanap szülői szabadság illet majd meg a gyermeke hároméves koráig. A szülői szabadságra a távolléti díj tíz százaléka jár.

Jelentősen bővül a munkáltató munkaviszonnyal kapcsolatos írásbeli kötelessége is januártól, így többek közt a beosztással és munkarenddel kapcsolatos információkról, a munkáltató képzési politikájáról, a munkabérről való elszámolás módjáról, a kifizetés gyakoriságáról, a szabadságnapok számáról, a munkaviszony megszüntetésének módjáról és az egyéb juttatásokról is a munkaviszony kezdetétől számított hét napon belül kell írásban tájékoztatni a munkavállalókat.  

Szigorodnak a munkaidő-beosztásra vonatkozó előírások is, melynek értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztásra a többműszakos, a megszakítás nélküli, illetve az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatottak esetében lesz lehetőség. A hét napra előre közölt munkaidő-beosztást a munkáltató előre nem látható váratlan körülmény esetén legalább négy nappal korábban módosíthatja, ettől eltérni kizárólag kollektív szerződés rendelkezése esetén is csak 48 órával a munkaidő kezdete előtt lehet.

A munkáltató hét nap szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni, változás azonban, hogy a szabadság kiadását a munkáltató a működését közvetlenül és súlyosan érintő rendkívüli esetben megtagadhatja, illetve ilyen okok fennállása esetén a már kiadott szabadságot megszakíthatja, illetve a kiadott szabadság időpontját módosíthatja. Ez a módosítás a napi gyakorlatban nem okoz változást, mivel jelenleg is fennáll ennek lehetősége, ilyen megoldással a munkáltatók kizárólag olyan esetben alkalmaznak, ha váratlan, általuk elháríthatatlan körülmények miatt szükséges – gyűjtötte ki a legfontosabb tudnivalókat a Work Force.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.