A kiskereskedelmi áruházlánc reprezentatív kutatásában a 18-65 évesek lakhatásai körülményeit, lakberendezési szokásait és költéseit vizsgálták. Az 500 ember megkérdezésén alapult online felmérést, amelyben az adatfelvétel idén nyáron zajlott, az NRC piackutató készítette.
A kutatásból kiderült, hogy az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be a lakáskiegészítőket a nem saját tulajdonú lakásban, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők. A legtöbbet a 30-39 éves korosztály szán erre a célra: náluk ez az összeg már csaknem 40 ezer forintra rúg, míg - évi 25 ezer forinttal - a legkevesebbet a 19-25 évesek költenek.
A felmérés alapján a magyarok többsége tudatos vásárló, ha a lakásuk dekorálásáról van szó. Kiegészítőket a válaszadók 57 százaléka leginkább praktikus okokból vásárol, akkor, amikor éppen szüksége van rá. A megkérdezettek 41 százalékára saját bevallása szerint jellemző, hogy akkor vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál.
A válaszadók 53 százaléka elégedett azzal, ahol jelenleg él, a férfiak között pedig még többen értékelik pozitívan jelenlegi lakókörnyezetüket. A magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában ahhoz, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább - nem meglepő módon - a családi házban élők értenek egyet.
A válaszadók közül 10-ből 4-en értenek azzal egyet, hogy az otthonukban a funkcionalitás mellett a lakberendezésnek, a dizájnnak is fontos szerepe van, ez leginkább a nőkre és az idősebb korosztály tagjaira, az 50-65 évesekre jellemző. A funkcionalitást inkább a férfiak és a 18-29 éves helyezték előtérbe.
A Jysk egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amely már 30 ezer munkatárssal rendelkezik, több mint 3200 áruháza és webshopja 48 országban működik. A Jysk csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. Magyarországon a cég több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat és 91 üzlettel rendelkezik. A Jysk Magyarországon a 2021/22-es gazdasági évben 67,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 19 százalékos növekedés.
Csaknem harmincezret költünk lakberendezésre évente
Ez is érdekelhet
Tartós ipari csomóponttá válhat Miskolc
Átalakulóban van az ipari parkok szerepe, a hagyományos termelés helyszíneiből összetett gazdasági ökoszisztémák központjai lettek.
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.