Ugrás a tartalomra

Százmilliárdos támogatás nyílik a kis- és középvállalkozásoknak

Létrehozva
A program célja, hogy segítse az energiaárak drasztikus emelkedésével érintett hazai vállalkozások fennmaradását.

Új pályázati lehetőség nyílt az Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program keretében, amire a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) jelentkezését várják: maximum 5000 pályázatot támogat a kormány, egyenként legfeljebb 500 ezer euróval.

A program keretében vissza nem térítendő közvetlen támogatást lehet igénybe venni 2022. utolsó három hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekmény 50 százaléka erejéig. Emellett a kisvállalkozások igénybe vehetik az energiahatékonysági beruházás hitellel érintett részéhez az önerőt kiegészítő, legfeljebb 15 százalékos vissza nem térítendő támogatást.

A pályázat tervezett keretösszege 100 milliárd forint, melyből az energiaköltség-növekmények támogatására 30 milliárd forint, a kkv-k energiaköltség-növekmények támogatására és energiahatékonysági beruházásainak önerejéhez nyújtott támogatásra forrás 70 milliárd forint áll rendelkezésre.

A mostani program feltételei több vállalkozásnak biztosítanak lehetőséget: nagyjából 16 ezer kkv veheti igénybe a támogatást.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.