Ugrás a tartalomra

Leáll a termelés az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárában

Létrehozva
Az üzemből 650 embert küldenek el.

Jövő januártól nem gyártanak hűtőszekrényeket az Elextrolux nyíregyházi gyárában. A vállalat azután döntött erről, hogy megvizsgálta a 650 főt foglalkoztató üzem kapacitásának kihasználtságát és a jövőbeli mennyiségi előrejelzéseket.

„A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában” – mondta Gönczy Sándor, az Electrolux Csoport szenior alelnöke, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a kollektív szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot terveznek kidolgozni az érdekképviseletekkel, amely méltányos, és segíti a dolgozóik jövőbeli elhelyezkedését.

Az Electrolux az illetékes minisztériummal és a helyi önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit.

A döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben: ott az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt.

A közlemény szerint a nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira, ügyfeleire.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.