Ugrás a tartalomra

Áremelkedés-hullám söpör végig a bankoknál

Létrehozva
Több hitelintézet is emeli az összes bankszámláihoz és bankkártyáihoz kapcsolódó díjat a tavalyi átlagos infláció mértékével, vagyis 14,5 százalékkal - írja a Bank360.hu.

A cikkben összeszedték, hogy az OTP kezdte márciusban, de áprilistól kapcsolt nagyobb sebességre a bankszámlák díjainak emelése: több pénzintézet elsejétől drágított a tavalyi átlagos inflációval, három nagybank pedig májustól fog ugyanennyivel. A számottevő pénzintézetek közül így már csak háromról nem tudni, emeli-e a díjait - írja a Bank360.hu.

Rámutatnak, hogy a bankoknak elvileg 60 nappal a változások életbe lépése előtt kell kitenniük az áremelésről szóló friss kondíciós listákat, a január 13-án bejelentett inflációs adat miatt ezért többen áprilistól emelnek.

A 60 napos szabály viszont meg is kerülhető, ha az általános szerződési feltételek vagy az üzletszabályzat eleve előírja, hogy mikortól lépnek életbe a megváltozott díjak. Ezzel magyarázható, hogy az OTP-nél az üzletszabályzatnak megfelelően, már márciustól emelkedett az összes bankszámlákhoz és betéti kártyákhoz kapcsolódó díjtétel ára 14,5 százalékkal.

Azonban áprilistól veszi kezdetét a tömeges drágítás a bankoknál. Már február elején közzétette több bank (K&H, Oberbank, Magnet), hogy emelkedni fognak a díjai a 60 napos szabálynak megfelelően.

Ugyancsak április 1-től érvényesek a Raiffeisen Bank friss kondíciós listái, amelyekben jóformán minden korábbi díjtételnél alkalmazta a tavalyi inflációnak megfelelő áremelést. A CIB, az UniCredit és az Erste viszont csak májustól emeli a bankszámlák díjait, de az emelés mértéke ugyanennyi lesz.

Vannak bankok, amelyek még nem emeltek árat, de a jogszabályok értelmében ők is emelhetik a díjakat. A Gránit üzletszabályzata is lehetőséget biztosít erre, de a bank az idén még nem lépett. A Magyar Bankholding tagbankjainak (MKB, Takarékbank) honlapján sincsenek még fent áremelésről szóló hirdetmények, vélhetően a csoport egyelőre a május elsejére időzített összeolvadással van elfoglalva. Ha terveznek valamilyen díjváltoztatást, azt csak ezt követően lépik meg, de akkor már az utódbank, az MBH Bank teszi azt meg.

Az ügyfelek többsége, bármelyik hitelintézetnél is vezeti a számláját, várhatóan nem ússza meg az idén az áremeléseket.

A költségnövekedésbe azonban nem kell belenyugodni, érdemes online összehasonlítani a számlacsomagok díjait, és a bankolási szokásoknak megfelelően kiválasztani a legkedvezőbbet, ajánlják a Bank360.hu szakértői. Akár a bankunkon belül is találhatunk így számunkra jobb csomagot, de bankváltás nélkül sem hiábavaló átnézni a számlaköltségeinket, mert lehetnek közöttük olyan tételek, amelyekre nincs szükségünk.

Ha az ajánlatokat összehasonlítva más banknál találunk nekünk jobbat, akkor attól sem kell tartanunk, hogy az átszerződéssel sok lesz a vesződség: a bankszámlaváltás ugyanis ma már csak minimális adminisztrációval jár, a többit elvégzik egymás között a bankok.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Élettársi kapcsolatból származó gyermek elhelyezése
Gazdaság
Öt év együttélés után költöztek szét az élettársak, akiknek egy gyermeke született. Az a kérdést intézték dr. Strassburger Gyula ügyvédnek, hogy kinél helyezhető el a gyermek.
Jövő hét hétfőig még beadhatóak a járulékbevallások
Gazdaság
Szankciómentesen benyújtható a májusra vonatkozó járulékbevallás június 16-ig – ha a gazdálkodó a foglalkoztatottjára munkaerőpiacra lépők utáni adókedvezményét érvényesítene.
A jogász válaszol: Munkavállalói (dolgozói) felmondás
Gazdaság
Miskolci olvasónk határozott idejű munkajogviszonyát felmondással szeretné megszüntetni. Kérdezi, hogy milyen lehetőségei vannak erre?
Autóipari szereplők az átalakulás korában
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Első alkalommal szervezte meg a BOKIK Észak-Magyarországi Autóipari Klasztere a Drive Brunch elnevezésű eseményt, amit csütörtökön tartottak meg a Népkerti Vigadóban.