Ugrás a tartalomra

A munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést

Létrehozva
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt - közölte a Work Force HR szolgáltató kedden az MTI-vel.
Kép
Fotó: pixabay.com

A magyar tulajdonban lévő munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság mintegy 1000 hazai munkavállaló megkérdezésével készített felmérést az idén márciusban.

A közlemény szerint a válaszadók 41 százaléka kapott fizetésemelést, akik közül a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkáltatóik maguktól kezdeményezték az emelést anélkül, hogy ezt nekik külön kérvényezni kellett volna.

A felmérésből kiderült, hogy a fizikai munkavállalók többsége sikertelenül ugyan, de kért fizetésemelést, a szellemi dolgozók félénkebbek voltak, és csupán 23 százalékuk próbált magasabb bért igényelni munkaadójától.

A fővárosban a proaktív kezdeményezések csupán 27 százalékát utasították el, míg vidéken 72 százalékban bizonyultak sikertelennek a munkavállalóktól indított fizetésemelési kérelmek.

 A megkérdezettek 52 százaléka az elmaradt béremelés ellenére sem tervezi, hogy a közeljövőben munkahelyet vált - írják a közleményben.

Czellecz Zoltán, a társaság cégvezetője szerint egyértelműen látszik a visszajelzésekből, hogy a munkavállalói igények ellenére a munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani.
  

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.