Ugrás a tartalomra

A cégek alig fele tervez bérfejlesztést, amelyik mégis, az átlagosan 12 százalékot emel

Létrehozva
A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket - közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján kedden az MTI-vel.

Az online kutatást június és szeptember között végezték, 449 vállalatot kérdeztek meg. Az idei HR Körkép felmérés szerint szinte minden második cégnél van cafeteria rendszer. Ez a juttatási forma az átlagosnál nagyobb arányban érhető el a legalább 1 milliárd forint éves bevételű cégeknél és a gyártó szektorban működőknél, miközben elmarad ettől a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykedő szereplőknél.

A leggyakrabban kiosztott béren kívüli juttatás havonta 16-20 ezer forint közötti, valamint az 50 ezer forintot meghaladó összeg, amelyek a vállalatok 18-18 százalékánál vannak érvényben; a legalacsonyabb csomag, a 10 ezer forintot meg nem haladó összeg a cégek 10 százalékánál fordul elő.

Béren kívüli juttatást a cégek 80 százaléka nyújtott vagy fog nyújtani még idén munkavállalóinak. A legelterjedtebb formája ennek a mobiltelefon biztosítása, amely a vállalatok csaknem felénél elérhető, ezt követi a munkába járás költségeinek megtérítése, a laptop/notebook biztosítása és a juttatási összeg SZÉP-kártyára történő utalása.

Jutalmat a vállalatok harmadánál, prémiumot pedig negyedénél adnak, a 13. havi fizetést a cégek egy hatoda említette, a 14. havi kifizetés viszont százból már csak két céget érint.

Azonban arra is rámutattak, tízből három munkaadó 2024-es tervei között nem szerepelnek béren kívüli juttatások. Ugyanakkor azok körében, akik élnek ezzel a lehetőséggel, továbbra is népszerű a mobiltelefon, a laptop, a jutalom, a munkába járással kapcsolatos költségek (céges autó, saját autó, parkolás, helyi közlekedés) megtérítése, valamint a SZÉP-kártya is.

A HR körképből az is kiderült, hogy a megkérdezett cégek 45 százaléka jövőre javulásra számít pénzügyi eredményeit tekintve, harmada pedig az idei évhez hasonló helyzetet prognosztizál.

Csökkenésre az építőipar, élelmiszeripar és az oktatás képviselői számítanak magasabb arányban, növekedésre viszont az adminisztratív szektor válaszadói.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.