Ugrás a tartalomra

Nyolc százalék alá csökkent az infláció

Létrehozva
Októberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, a járműüzemanyagok azonban 3,6 százalékkal olcsóbbak lettek.

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – írja pénteken közzétett jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Az elmúlt 12 hónap alatt, 2022 novemberéhez viszonyítva az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a cukoré (49,7 százalék), a csokoládé és kakaóé (19,1 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (17,9 százalék), valamint a büféáruké (17,0 százalék). A termékcsoporton belül a tojás ára 24,4, a liszté 15,8, a sajté 10,4, a vaj és vajkrémé 9,9, a száraztésztáé 7,4 százalékkal csökkent. A háztartási energia 18,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 36,2, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,8, a palackos gázért 1,9 százalékkal többet kellett fizetni.

A járműüzemanyagok ára 25,4 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 12,6 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 20,7, az üdülési szolgáltatás 15,8, a sport- és múzeumi belépők 14,1, a járműjavítás és -karbantartás 13,8 százalékkal többe, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal kevesebbe került.
A szeszes italok, dohányáruk ára 10,6, ezen belül a szeszes italoké 12,1 százalékkal nőtt.

Az állateledelek ára 24,3, a mosó- és tisztítószereké 15,2, a testápolási cikkeké 7,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 3,3 százalékkal magasabb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútorok ára 9,4, a fűtő- és főzőberendezéseké 4,3, a szobabútoroké 3,7, az új személygépkocsiké 3,3 százalékkal nőtt.

Mint fogalmaznak, az októberi viszonyokhoz képest a fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek átlagosan 0,5 százalékkal drágultak, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) árának 6,6 százalékos emelkedése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. A baromfihús 2,0, az étolaj 1,9, a vaj és vajkrém 1,6, a cukor 0,8 százalékkal kevesebbe került. A járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek 1,2 százalékkal drágultak. A háztartási energiáért 1,2, ezen belül a vezetékes gázért 2,5, a tűzifáért 0,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.